Categories: F1

Wolff értetlenül áll Hamilton büntetése előtt

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke versenyzője, Lewis Hamilton védelmére kelt, miután a hétszeres bajnok öt másodperces büntetést kapott, amiért összeütközött Sergio Pérezzel a Belga Nagydíj sprintversenyén.

Mivel az incidens vitát váltott ki, Wolff hangsúlyozta, hogy „két ember kell a tangóhoz”, és „abszolút versenybalesetnek” titulálta az ütközést.

A futam során Hamilton és Pérez a negyedik helyért csatáztak, míg nem a két versenyző összeért. Pérez autója meg is sérült, majd feladni kényszerült a versenyt.
A mexikói érthető módon dühös volt, míg Hamilton azzal érvelt, hogy nem igazi versenyző az, aki nem próbál kihasználni egy potenciális előzési lehetőséget.

A legtöbben sima versenybalesetnek gondolták az esetet, mégis, Hamilton öt másodperces büntetést kapott az esetért.

Toto Wolff azzal érvelt, hogy a Sprintek versenyhelyzete megköveteli az ilyen pályán zajló csatákat, és kijelentette: „Ez egy Sprintfutam, azt akarjuk, hogy versenyezzenek.”

„Az nem érv, hogy sérülés történt, mert előtte lassított, masszívan lassított…”

„Egymás mellett voltak.”

„Két ember kell a tangóhoz, de ez egy versenybaleset – ez elég egyértelmű.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

19 perc ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

2 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

3 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

4 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

6 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

7 óra ago