Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
Charles Leclerc eloszlatta azokat a kétségeket, hogy esetleg nem marad a Ferrarinál a 2024-es szerződését követően.
Frederic Vasseur egyelőre elhalasztotta a szerződések tárgyalásait, de Leclerc Spa-Francorchamps-ban elmondta a belga RTBF televíziónak, hogy legalább elégedett a csapat új főnökével:
„Maximálisan megbízom Fred Vasseurben. Pontosan tudja, hova akar eljutni, és mit fog lépni azért, hogy odaérjen. Sokat egyeztetünk a célok eléréséről. Ez bizalommal tölt el.”
De Leclerc, aki Max Verstappenhez hasonlóan 25 éves, nevetve elismeri, hogy a 2023-as szezon elég körülményes:
„A Red Bullon kívül ez mindenkinek így van. Rajtunk áll, hogy jobb munkát végezzünk. Ezekre az utolsó versenyekre fogunk fókuszálni, tudván, hogy az autó nem teszi lehetővé, hogy a tavalyi eredményeket elérjük. Sikerülnie kell maximalizálni az autóban, a jelenlegi csomagban rejlő potenciált, és nem szabad apró hibákat elkövetnünk a stratégiával, a forgalom figyeléssel, ilyen-olyan dolgokkal.”
Elhessegette azokat a pletykákat is, miszerint a vészkijáratot keresi Maranellóban:
„Mindig is olyan pilóta és olyan ember voltam, aki inkább a szívével dolgozik, mint az eszével. Szeretem a Ferrarit, a karrierem célja, hogy világbajnok legyek ezzel a csapattal, és visszavigyem őket a csúcsra.”
Mindezek után örül, hogy most a Forma-1 augusztusi leállása és szünete következik:
„A szünetben ki lehet kapcsolódni, de négy-öt nap vezetés nélkül már kezd hiányozni. Korzikára és Szardíniára utazom a családommal és a barátaimmal. Mindannyiunknak lesz ideje mással elterelni a gondolatainkat.”
Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…
A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…
Francesco Bagnaia számára rémálomszerűre sikeredett az Osztrák Nagydíj sprintje: a Ducati kétszeres világbajnoka már a…
1950-es debütálása óta a Forma-1 eddig 34 világbajnokot avatott eddig, közülük 17 versenyzőnek egynél több…
Varga Tibor elképesztő teljesítményt nyújtott a MotoE kategóriájának spielbergi futamán. Eddigi legjobb eredményét érte el…
Látványos és szokatlan befutóval ért véget az 1975-ben, ezen a napon, augusztus 17-én a Forma-1-es…