Yuki Tsunoda is elismerte, hogy az év közbeni pilótacserével már neki is teljesen más a helyzete az AlphaTaurinál.
Amíg Nyck de Vries volt a japán csapattársa, addig abszolút húzóember és kiemelt versenyző volt házon belül, komoly esélyesként akár egy Red Bullos ülésre is. Ám a Magyar Nagydíj előtt a holland helyére a visszatérő Daniel Ricciardo érkezett, aki már azt első hétvégjén legyőzte fiatalabb csapattársát.
Ezzel pedig nem csak hogy a házon belüli helye került veszélybe, hanem bizony az is, hogy adott esetben 2024-re Max Verstappen csapattársa legyen a nagy csapatnál. Ezt pedig maga Tsunoda is érzi.
„Daniel jóval több információt ad és több olyan területet mutat, ahol fejlődnöm kell. A helyzet telje mértékben megváltozott a számomra, most nem csak egy nagyon tapasztalt, hanem egy rendkívül gyors csapattársam is van, ezt már érzem.” – kezdte a 23 éves pilóta.
Belgiumban azonban az ausztrál szenvedősebb hétvégét fogott ki, amelyet a körülmények sem könnyítették meg a számára. Tsunoda emiatt előrébb is végzett nála, sőt, hosszú idő után ismételten pontot szerzett csapatának.
„Sokkal nagyobb nyomás van most rajtam, emiatt követtem el pár hibát. Spában azonban sikerült mindent összeraknom. Nem volt könnyű, de boldog vagyok és készen állok arra, hogy a szezon második felében harcoljak Daniellel.” – tette hozzá Tsunoda.
Tsunoda maga akarja eldönteni, hogy melyik csapatnál versenyezzen