Categories: F1

Schumacher F1-es helyet érdemel, a Haas csapatfőnöke pedig alkalmatlan?

Hans-Joachim Stuck szeretné látni Mick Schumacher visszatérését a Forma-1-es mezőnybe. De jobb irányítás mellett képzeli el, nem olyan mellett mint amit Schumacher a Haasnál kapott korábbi főnöke, Günther Steiner által.

Schumacher két szezont töltött a Haas csapatnál a Forma-1-ben, két olyan szezont, amelyben a balesetei többe kerültek a csapatnak, mint amennyit az általa szerzett pontok hoztak.

A szezonra során állítólag 2 millió dollár kárt okozott így, Steiner pedig kijelentette: „Nem lehet olyan versenyzőm, akiről nem vagyok biztos benne, hogy képes biztonságosan körözni egy lassú körön.”

A Haas úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Schumacher szerződését egy harmadik szezonra.

Mivel azonban 2023-ra már csak egy szabad hely volt a rajtrácson, és Helmut Marko határozottan kijelentette, hogy Schumacher nincs versenyben, a Mercedes mentőövet dobott neki, és tartalékpilótaként szerződtette.

A 24 éves versenyző szeretné a Mercedesnél eltöltött időt ugródeszkaként használni a visszatéréshez, de még a csapatfőnök, Toto Wolff is elismeri, hogy 2024-re nem áll jól a dolog, hacsak a Williams nem szerződteti őt Logan Sargeant helyett.

A korábbi F1-es versenyző, Stuck az Eurosportnak így nyilatkozott: „Jelenleg biztosan sokat fog tanulni, mind a tesztekkel, mind a szimulátoros munkával. De hogy miként kerül a pilótafülkébe, az még nem derült ki.”

„Ha nem tudja megmutatni magát és bizonyítani versenyen, akkor hamar elveszíti a közvélemény figyelmét, így egy második év tesztelés biztosan nem tenne jót neki.”

„Az még nem derült ki, hogy Toto Wolff mit szándékozik kezdeni vele. Az biztos, hogy nem könnyű [a helyzete]. Számomra a Forma-1-ben a helye, ez nem kérdés.”

„Újra meg kellene tudnia mutatni a képességeit, egy olyan autóban, amit megérdemel, és egy tisztességes csapatfőnökkel. Nem úgy, mint Günther Steiner, aki nem tudja, hogyan kell vezetni és segíteni az embereket. Ilyen körülmények között Micknek jó esélye lenne.”

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

5 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

6 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

7 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

8 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

9 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

10 óra ago