Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Carlos Sainz miközben mérlegeli a Ferraritól való távozás lehetőségeit, állítólag előszerződést kötött az Audival a 2025-ös F1-es szezonra.
Sainz megtette az első lépést, hogy jelenlegi, 2024 végén lejáró kontraktusának lejártával elhagyja a Ferrarit, az AutoAction szerint ugyanis előszerződést kötött a négykarikás márkával. A jelentés szerint bár a megállapodás nem bír kötelező érvényű kötelezettséggel, mindenképp azt mutatja, hogy a spanyol fontolgatja az alternatíváit a Ferrarin kívül, és egy esetleges 2025-ös Sauberhez való átigazolás most közelebbinek tűnik, mint bármikor eddig. Sainz az AutoActionnak a Belga Nagydíjon így fogalmazott:
„Jobban szeretem, ha egy idényt már úgy kezdek meg, hogy tudom, hol leszek a következő évben.”
Sainzot már hónapok óta összefüggésbe hozták egy váltással a jelenlegi Alfa Romeo névre keresztelt Sauber istállóhoz, amely 2026-tól kezdve Audi lesz, amikor a német gyártó befejezi a hinwili székhelyű alakulat felvásárlását. Miután az év elején az Audi egyik lehetséges jelöltjeként emlegették, Sainz korábban meg nem erősített és kitalált pletykáknak értékelte a találgatásokat. Akkor Sainz azt sulykolta, hogy hosszú évekig a Ferrarinál akarja folytatni, sőt, hozzátette:
„Remekül érzem magam itt, egy álmot élek, és ez a célom”.
Valtteri Bottas és Guanyu Zhou a jelenlegi versenyzői az Alfa Romeónak, amely úgy tűnik, hogy 2024-ben is megtartja a felállását. Bottas 2025 végéig van elkötelezve az Alfa Romeóhoz, amikor is az Audi átveszi az irányítást, míg Zhou a Formu1uno szerint közel áll ahhoz, hogy új szerződést kapjon 2024-re.
Az Aston Martin hivatalosan is bejelentette, hogy a kanadai Lance Stroll nem áll rajthoz a…
A bajnoki versenyfutásban akar részt venni az Alpine, ezt maga a csapatfőnök Flavio Briatore jelentette…
Bár az elmúlt hetekben kissé elült ez a téma, világos, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto…
Oscar Piastri szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjra. Mögötte Lando Norris…
Egy ideje téma a sajtóban Christian Horner esetleges távozása a Red Bulltól. A brit sikerkovács…
Végső felvonásához érkezik ma az európai klubfutball csúcsa, jön a Bajnokok Ligája döntője. Ez pedig…