Fernando Alonso nem elégedett az FIA-val, amiért engedélyezte egy új gumikonstrukció bevezetését a szezon közepén.
A Brit Nagydíjtól kezdve a Pirelli abroncsai kissé más konstrukciót kaptak, és a változás egybeesett az Aston Martin lendületének visszaesésével.
Lewis Hamilton például azóta egy pontra megközelítette a versenyzői tabellán a harmadik helyen álló Alonsót.
A 42 éves versenyző így nem örül a döntésnek, de elismeri, hogy a megfelelő fejlesztések hiánya a csapat részéről szintúgy nem segített a helyzeten.
„Soha nem voltam híve ennek az intézkedésnek” – idézi Alonsót a MARCA. „Volt olyan szezon is, amikor a kipufogórendszert változtattuk meg, és azzal sem értettem egyet. Nem csak a gumikról van szó.”
„Többet csúszkálunk és kisebb a tapadásunk, a teljesítményünk is ezt mutatja, lehet, hogy nem a megfelelő döntéseket hoztuk meg az autónkkal.”
„Az is lehet, hogy azért, mert néhány erős csomaggal érkező versenytársunk nagyon gyors lett.”
Miközben azonban az Aston Martin gyengébb lett, a McLaren erőre kapni látszik…
Alonso előadta a saját verzióját a 2007-es Hungaroringen történt vitatott esetéről Hamiltonnal