Categories: F1

Schumacher soha nem volt támogató, soha nem volt ott, hogy segítsen

Rubens Barrichello betekintést engedett egykori Forma-1-es csapattársa, Michael Schumacher kíméletlen mentalitásába.

Barrichello Schumacher mellett volt a Ferrari dicsőséges korszakában, amikor zsinórban öt Forma-1-es bajnoki címet nyertek.

Barrichello kilenc futamot nyert azokban az éveiben, és kétszer végzett második helyen az F1-es tabellán, de érezte a legenda dühét, pedig lekörözte őt, A brazil a Beyond the Grid podcastban beszélt erről:

„Mindig is barátkoztam, és mindig jó kapcsolatot ápoltam az összes csapattársammal. Ugyanakkor ő sosem volt támogató. Soha nem volt ott, hogy felajánlja a segítségét, így én sem kértem már soha. Michael más volt mint a többiek. Kicsit naiv volt abban, ahogy dolgozott. Sokszor előfordult, hogy befejeztünk egy eligazítást, majd elkezdtek egy másikat, ahol már csak Michael volt ott érdemben. Így fogtam a székemet, és csak ültem ott! Végül azt éreztem, hogy a csapat az övé.”

Bernie Ecclestone kijelentette, hogy Barrichello Ferrari-szerződése tartalmazott egy záradékot, amely szerint nem versenyezhet csapattársával. Most azonban azt mondja az érintett az F1.com-nak, hogy megmondta a Ferrarinak, hogy nem írja alá, ha hagynia kell Michaelt előre menni:

„Nem akartam aláírni, a szerződésemben nem erről volt szó. A saját érdekemben nagyon sok mindent lenyeltem. Sok mindent nem fogadtam el, de pár dolgot igen, mert láttam, hogy ott fejlődök. Hat éven keresztül éreztem, hogy megyek előre, és eljön az én időm”.

Barrichello vitathatatlanul szerepet játszott az F1 egyik legnagyobb korszakában, ezért így folytatta a monológját Schumacherről:

„Mindig azt mondom, hogy jobb volt nálam, ehhez kétség sem fér. De mivel ő már ’96 óta ott volt, volt négy éve, túl volt a balesetén, és nyilván Jean Todt úgy tekintett rá, mint a fiára. Szóval nehéz volt egy új embernek, aki bejön, és azt mondja, hogy oké, adjatok nekem szabad kezet.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

4 perc ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

53 perc ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

2 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

3 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

4 óra ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

4 óra ago