F1

Sajtóhír: 42 éves koráig hosszabbíthat Hamilton a Mercedesszel

Minden jel szerint véget érhet az év eleje óta húzódó mizéria Lewis Hamilton szerződése körül. Több egybehangzó nemzetközi portál is arról számolt be, hogy megszületett a megegyezés a folytatást illetően.

A las-motorsport.com beszámolója szerint olasz sajtóértesülések szerint a hétszeres világbajnok új szerződését a soron következő, Holland Nagydíj során jelenthetik be. Az új kontraktusa hosszútávra, négy évre szól.

A forrás nem tud egyéb konkrétumot a szerződés részleteiről, de már önmagában a hosszabbítás időtartama meglepő egy ilyen idős versenyzőnél, hiszen, ha valóban ilyen hosszú időre kötelezi el magát, az azt jelenti, hogy a szerződésének végén közel lesz a 43. születésnapjához.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

2 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

4 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

6 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

7 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

8 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

10 óra ago