Categories: F1

Az F1-es legenda vagy egy hétig sírt a karrierje kezdetén

Rubens Barrichello nyíltan beszélt arról, milyen nehéz volt a kezdete azon az úton, amely végén a sportág egyik legtapasztaltabb F1-es versenyzőjévé vált.

A brazil elárulta, hogy sajnos jelentős anyagi támogatás nélkül nehéz áttörést elérni. Csodával határos módon mindig is hálával tekintett vissza 19 éves pályafutására, és pár éve a „Beyond the Grid” podcast epizódjában úgy jellemezte magát, mint „valaki, akinek nem volt pénze”, és ezért „esélye sem volt” a Forma-1-re. Egy friss interjúban felidézte az első lépéseit, hogy a sportág történetének egyik legtapasztaltabb versenyzőjévé váljon:

„16 éves voltam, amikor Olaszországba költöztem, és feltehetően az első héten végigsírtam az egész első hetet. Hetente egyszer hívtam fel apámat egy távhívással Brazíliába, mert nem sok ilyen hívást engedhettünk meg magunknak.”

Korábbi interjúkban már beszélt szegény származásáról, és arról, hogy ahhoz, hogy elég anyagi forrásuk legyen a Forma-1-be jutáshoz, a családja sok áldozatot hozott. Ezek közé tartozott az édesapja is, aki eladta az autóját, hogy segítse Barrichello karrierjének a kezdetét. Így folytatta:

„Amikor először vezettem Európában, tudtam, hogy ez az, amit csinálni akarok. Már nem volt kérdéses, hogy milyen nehéz dolog, hogy nem lehetek a családommal. Nyelveket tanultam – ma már öt nyelven beszélek, mert sokáig egyedül éltem. Volt időm dolgokat csinálni és tanulni az autókról, az emberek pedig mondják, hogy van érzékem az autók beállításához, és a legtöbbet abban az időszakban tanultam, amikor rengeteget néztem, és láttam, ahogy az emberek az autó minden alkatrészét építik, szóval ez érzékeltette velem ezt, ez sokat segített.”

21 éves volt, amikor 1993-ban először állt rajthoz a Jordannal, és egy évvel később megszerezte első dobogós helyezését az alakulattal. Ő tartotta a legtöbb futamon való indulás rekordját, amíg Kimi Raikkönen 2020-ban meg nem döntötte a hihetetlen 322 indulásával.

Vámosi Péter

Recent Posts

Norris nyitott az élen a Hungaroringen, Hülkenberg helyettese hamar leparkolt

Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a hungaroringi első szabadedzésen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén…

34 perc ago

Schumacher elárulta Norrisnak, hogy kit másoljon, ha bajnok akar lenni

Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…

1 óra ago

„Én leszek a következő amerikai az F1-ben” – az Aston Martin ifjú tehetsége a jövőjéről

A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…

2 óra ago

Lesérült Fernando Alonso, egy újonc ugrik be helyette

Nem sokkal a Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt az Aston Martin egy rövid közleményben tudatta,…

3 óra ago

Miért ne lehetne jóban Verstappen és Horner a kialakult helyzet ellenére?

Sokan azt gondolják, hogy Verstappennek köze volt Horner elbocsátásához, pedig ők a mai napig tartják…

3 óra ago

A motorsport-közösség együtt gyászolja Sylvain Guintoli kisfiát

A motorsport világa egységesen fejezte ki részvétét, miután a korábbi MotoGP-versenyző, Sylvain Guintoli bejelentette, hogy…

4 óra ago