F1

Häkkinen fia és lánya versenyzői babérokra tör! De nem azok, akikre először gondolsz!

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen örül annak, hogy az autósport a családja számára is fontos, de hozzátette, hogy szerelőként nem fogjuk őt látni.

Häkkinen gyermekei imádnak gokartozni, de senki nem kényszerítette őket arra, hogy ezt a sportot válasszák. De nem Hugoról és Aináról van szó.

A 12 éves Ella és a 9 éves Daniel idén kezdtek gokartozni. Idén a WSK Super Masters sorozatban szerepelnek, cseh színekben.

„Apának nem kell előírnia, hogy most menjünk vezetni. Az égető vágy, hogy pályára lépjenenk, maguktól a gyerekektől jön” – mondta a finn az Iltalehti-nek.

„A gyerekek azért szeretik [a gokartozást], mert érzékelik, hogy folyamatosan fejlődnek. Megtanulták azt is, hogyan értsék meg, mi szükséges a jobb teljesítményhez.”

„Ez nem abból fakad, hogy az apa megköveteli. Olyan emberek veszik körül őket, akik segítenek nekik fejlődni. Amikor Ellának és Danielnek jól megy, megdicsérem őket, hogy milyen jól vezetnek. Amikor pedig rosszul mennek a dolgok, azt gondolom, hogy most többet tanulhatnak.”

„Annak ellenére, hogy autóversenyző vagyok, sosem voltam oda az autókkal való babrálásért” – mondta Häkkinen.

„Biztosan tudnék tenni ezt-azt egy gokartért, de ahhoz, hogy jó legyek, folyamatosan dolgoznom kellene velük. Erre nincs elég időm. Jobb, ha ezt a munkát profikra bízom, akik tudják, hogyan kell jól csinálni.”

„Nyugalmat adok a gyerekeknek, hogy kommunikáljanak a szerelőkkel. Anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy apa állandóan állítgat valamit a szomszédban.”

Häkkinennek 5 gyermeke van. Első házasságából Hugo (22) és Aina (18) születtek. Hugo egy ideig próbálkozott gokartozással, de nem érdekelte annyira, hogy komolyan elmerüljön benne. Édesanyjához, Erjához hasonlóan inkább a művészetek érdekelték. Jelenleg sportmenedzseri diplomára hajt. Aina pedig most fejezte be a középiskolát Monacoban.

Häkkinennek további három gyermeke született jelenlegi házasságából. Előbb Ella érkezett, majd Daniel, akinek egy ikertestvére is van, Lynn.

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

9 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

10 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

11 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

12 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

13 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

14 óra ago