Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo kritizálta az olasz alakulatot, amiért „éljenezték” a legutóbbi dobogós helyezését Spában, és utalt rá, hogy Enzo Ferrari soha nem fogadta volna el az ilyen szintű elégedettséget.
Miután a tavalyi konstruktőri bajnokságban a Red Bull mögött a második helyen végeztek, a Ferrari arra törekedett, hogy az idei szezonban a Milton Keynes-i bázisú alakulatnak meg kelljen külzdenie a sikeréért. A 2023-as idény felénél azonban ez a terv csúfos kudarcot vallott. Nem csak a Red Bull meghosszabbodott fölénye miatt, hanem a Scuderia lemaradása miatt is, amiért csak a negyedik helyen áll a bajnokságban, mivel a Mercedes és az Aston Martin is megelőzte őket. Ennek ellenére az alakulat Charles Leclerc harmadik helyig jutó futamát Spa-ban legutóbb pozitív eseményként ünnepelte. Ez a Scuderia közelmúltbeli előrelépését tükrözte. Di Montezemolo számára ez a felfogás azt jelzi, hogy a Ferrari jelenleg hajlamos alacsonyra tenni a lécet és beérnik kevesebbel. Az olasz a Quotidiano Sportivónak nyilatkozott:
„Tudod, mit tartok kellemetlennek? Hogy most egy harmadik helyért szurkolnak, mint legutóbb Spában. A Ferrari nem ez, és az Öreg ezt soha nem fogadta volna el, soha. Sokat tanított nekem Enzo Ferrari. Például megtanított arra, hogy soha ne nyugodjak bele. Egy győzelem után már mindig a következő versenyre gondolt. Ugyanakkor kemény munka folyt. Enzo utálta a szabadságolásokat. Augusztusban ott fogott az irodában, nem támogatta azokat, akik augusztusban nyaralni mentek. Megértette velem, hogy a Ferrari egy olyan érzelem, amely emberi és társadalmi értéket hordoz az iparágban, valamint a kutatás és az innováció szimbóluma. Elnökként 1991 és 2014 között igyekeztem hű maradni az ő iskolájához.”
A jövőre és a Ferrari pilótafelállására kitérve di Montezemolo elmondta, hogy nem ez a csapat legégetőbb gondja, bár szerinte Leclercnek az olasz alakulatnál kellene maradnia:
„Charles-t mindenképpen megtartanám, jó, és véleményem szerint jelenleg nincs nála erősebb versenyző. De jelenleg az, hogy ki vezeti a piros autót, az istálló legkisebb gondja. Amikor én voltam az elnök, egy Dream Teamet hoztam létre Schumacherrel Todttal, Brawnnal és Byrne-nal. Lássuk be, szurkolóként nem egy olyan Ferrariról álmodom, amely mindig nyer, hanem amely mindig a világbajnoki címért küzd egészen a szezon utolsó futamáig, mint 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2008-ban, 2010-ben vagy 2012-ben. Lehet veszteni – de főszereplőként, nem pedig másodhegedűsként.”
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…