Wolff majdnem meghalt egyszer a Nordschleifén, emiatt fejezte be a versenyzői karrierjét

A Mercedes vezérigazgatója és csapatfőnöke, Toto Wolff bepillantást engedett a 2009-es nagy sebességnél történt balesetébe a Nürburgring Nordschleifén.

A német pálya – becenevén a „Zöld Pokol” – a világ egyik legveszélyesebb pályájaként ismert, és utoljára 1976-ban rendeztek rajta Forma-1-es világbajnoki futamot. A pálya azonban máig használatban van, profik és amatőrök egyaránt megküzdenek rajta, többek között az évente megrendezésre kerülő 24 órás GT-versenyen.

Wolff, aki autóversenyzőnek készült, mielőtt sikeres csapatfőnök lett, korábban már aratott győzelmeket a Nordschleifén, amikor az 1994-es 24 órás nürburgringi versenyen megnyerte a kategóriájában a versenyt. A BBC Desert Island Discs című műsorában Wolff elmondta, hogy 2009-ben visszatért a pályára, hogy újra letegye a névjegyét a helyszínen:

„Az volt a mondás, hogy csak a helyiek tudnak ott igazán gyorsak lenni. Ugyanakkor voltak profik, akik nemzetközi szinten nagyon sikeresek voltak, de ha a Nordschleifén autóztak, soha nem tudtak a helyiek közelébe kerülni. Úgyhogy azt mondtam magamnak, megmutatom nekik, hogy meg tudom dönteni a rekordjaikat. Niki Laudaának volt ott a csúnya balesete, amikor majdnem belehalt a lángokba. Azt mondta nekem: „Ilyen hülye ne légy. Senkit se érdekel a köridő a Nordschleifén. Megölheted magad.”

Wolff elárulta, hogy az egyik edzéskörén mégis megdöntötte a rekordot:

„De az autót sosem éreztem stabilnak, volt valami gond, a gumik egyszerűen nem voltak elég jók ehhez a fajta leszorítóerőhöz. Végül, amikor elindultam a futamra, elkezdtem a kört, és éreztem, hogy valami nem kerek. Itt jöttem rá, hogy profinak kellett volna lenni, dobni a kört, és visszahajtani a boxba.”

Az osztrák ezután közel 300 km/órás sebességnél defektet kapott, és feljegyzett 27 G erővel csapódott a korlátnak. Így folytatta Wolff:

„Az autó többször is megpördült a nagy sebességnél. Nem az erdőben végeztem, mindig visszajöttem a pályára. 350 métert követően az autó megállt. Súlyosan megsérültem, de ösztönösen kihúztam a rádióm és kiszálltam. A szalagkorlát mögött találtak rám, a sisakommal a fejemen, és a fűben feküdtem. Azt gondoltam, meghaltam.”

Wolff magára a balesetre nem emlékszik, a következő emléke, hogy egy mentőautó hátsó ülésén viszik a kórházba:

„Azt hittem, ha ennek bénulás lesz a vége, akkor ez tényleg életem leghülyébb döntése volt. Emlékszem, hogy bevittek a kórházba, ahol MRI-vizsgálatot végeztek rajtam, majd annyit mondtam egy nővérnek: ‘Csak annyit mondjon, hogy minden rendben van-e a gerincemmel.” Végül az orvos annyit közölt: ‘Van pár törése, de a gerincvelője nem sérült.” Az valami borzasztó 15 perc volt, várni a hírekre. És igen, ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam magamnak, soha többé nem versenyzem versenyzőként.”