Fotó: Williams Racing
2022-ben Alex Albon kritikus állapotba került, amikor vakbélműtéten esett át. A thaiföldi versenyző nem tudott részt venni a 2022-es Olasz Nagydíjon, mivel még mindig lábadozott a műtét után.
Bár a vakbélműtétek általában nem túl veszélyesek, Albon esetében a helyzet nem a tervek szerint alakult.
Az F1TV Beyond The Limits című dokumentumfilmjében Albon arról mesélt, hogy kora reggel a gyomrában érzett fájdalom miatt ébredt fel. Hamarosan már a műtőasztalon feküdt, hogy eltávolítsák a vakbelét. A dolgok azonban félresiklottak, miután a tüdeje elkezdett megtelni vérrel, és közel volt a szívelégtelenséghez.
„Egy szombaton hajnali 1-kor ébredtem fel, nagyon fájt a hasam, és azt gondoltam: ‘Mi van? Mit ettem?’” – mesélte. „Mielőtt észbe kaptam volna, már a műtőasztalon feküdtem. Viszonylag egyszerű műtét volt, de borzalmasan rosszul sült el. A tüdőm megtelt vérrel. Elég komoly helyzet volt. Akkoriban körülbelül másfél percre voltam a szívelégtelenségtől.”
Szerencsére a thaiföldi versenyző műtéte végül sikeres volt és hamar felépült.
Az olasz futamon Nyck de Vries helyettesítette őt a Williamsben, aki debütáló versenyén a kilencedik helyezéssel sikerült két pontot szereznie. Ezzel elérte, hogy 2023-ra leszerződtesse az AlphaTauri. Idén azonban nem hozta az elvárt teljesítményt, így már a Magyar Nagydíj előtt megvált tőle a csapat. Helyére Daniel Ricciardo tért vissza aki épp a Holland Nagydíj kezdetén törte el a kezét és hagyta ki a versenyt. Az ő helyén Liam Lawson debütált.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…