Categories: F1

Norris látta, amint Michael Schumacher összeveszett egy gyerekkel

Lando Norris felidézte, amikor gokartos korában szemtanúja volt, amint a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher összeveszett egy tinédzser gokartversenyzővel.

A 2008 és 2014 között Norris és Schumacher fia, Mick elég sokszor találkoztak a gokartpályán, így aztán annak édesapját is gyakran látta.

Norris a Virgin Radio műsorvezetőjének Chris Evans elmondta, hogy a (Michael )Schumacherrel való találkozás volt a legemlékezetesebb találkozása egy sztárral.

„2012-ben, 2013-ban Mick a versenytársam volt, Michael pedig mindig ott volt. Minden hétvégén, amikor ment, Michael is ott volt” – idézte fel a brit versenyző.

„És azt hiszem, amikor az ember 12 éves, azt hiszem, egy olyan valakit látni, mint Michael, elég elképesztő.”

Elmondása szerint mulatságos volt az is, hogy Schumacher látszólag egyike volt azoknak a védelmező szülőknek, készek voltak összeveszni a riválisokkal. Michael összeveszett ugyanis Norris egyik csapattársával – bár a vita pontos oka nem ismert.

„Emlékszem, hogy kicsit összeveszett az egyik csapattársammal!” – emlékezett vissza a McLaren versenyzője.

„Michael összeveszett az egyik csapattársammal, aki akkoriban úgy 13 vagy 14 éves volt, és eléggé összevesztek, amit jó volt nézni!”

„Szóval nagyon szórakoztató volt.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

16 perc ago

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

2 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

4 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

6 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

8 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

10 óra ago