Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
A korábbi háromszoros világbajnok és F1-es legenda, Sir Jackie Stewart kételkedik abban, hogy Lewis Hamilton valaha is nyerhet egy újabb világbajnoki címet.
A német Sport Bild magazinnak azt mondta, hogy az egyik tényező a 38 éves versenyző „sikeréhsége”, miután rekordot jelentő hét bajnoki címe 2021-ben Max Verstappen elleni vereségével ért véget. A 84 éves Stewart arra a kérdésre, hogy Hamilton újra nyerhet-e, így felelt:
„Ez a Mercedestől is függ, nem lehetetlen, de már nem hiszem, hogy sikerül neki. És nem hiszem – a Ferrarival kapcsolatos pletykák ellenére sem -, hogy újra csapatot váltana. Lewis az egyik legjobb, aki valaha a száguldó cirkuszban versenyzett, de az igazság az, hogy az elmúlt évtizedben egy olyan csapatnál versenyzett, amelynek gyakorlatilag nem volt ellenfele. Ezért vannak most komoly gondjai, és azért, mert az autó már nem oly erős.”
Ami a hamarosan sorozatban háromszoros világbajnok Verstappent illeti, Stewart szerint a 25 éves holland teljesítménygörbéje mostanra állandósult:
„Nem látok sok lehetőséget a javulásra: akár esik az eső, akár szél, vagy meleg van, Max minden alkalommal az abszolút maximumot hozza ki az autóból.”
De cáfolja azon felvetéseket, hogy Verstappen unalmassá tette az F1-et.
„Egyáltalán nem találom egyhangúnak. Persze, a világbajnokság eldőlt, de mögötte szorosak az állás.”
Stewart ugyanakkor kitart amellett, hogy Verstappen számára könnyebb volt a három bajnoki cím bezsebelése, mint az ő idejében, a 70-es években:
„Most sokkal több futam van. Amikor 1969-ben először lettem világbajnok, akkor még csak tizenegy nagydíj volt. De most, hogy 22 van, megengedhetsz magadnak egy rossz hétvégét, mégis van esélyed a világbajnoki címre.”
Nyomós indok miatt inkább a MotoGP-t választotta Günther Steiner. A múlt heti Katalán Nagydíjon lett…
Álex Márquez testközelből élte át a misanói MotoGP sprint izgalmait, ahol bátyja, Marc Márquez, és…
Májusban hatalmas fordulatot vett a címvédő Max Verstappen élete. A holland pilótának ugyanis megszületett az…
Szombaton drámai események zajlottak Zolderben. Kiss Norbert tankönyvbe illő, rajtól a célig tartó versenyzéssel szerezte…
2008 szeptember 14-én a 21 éves Sebastian Vettel a Toro Rosso színeiben mindenkit meglepett: esőben…
A Red Bull vezető tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy Isack Hadjar a közeljövőben Max Verstappen…