Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Helmut Marko aggodalmának adott hangot Daniel Ricciardo reményei miatt, hogy a Szingapúri Nagydíjra visszatérne az AlfaTauriba.
Ricciardo jelenleg lábadozik, miután a zandvoorti edzésen történt balesete során eltört a keze, ami lehetővé tette, hogy Liam Lawson hirtelen csereként debütáljon a Forma-1-ben. Az ausztrál bal kezét megműtötték, a hasonló sérülést elszenvedett civileknél körülbelül hat hét gyógyulási idővel számolnak. Egyesek reménykedtek benne, hogy Ricciardo élsportolói fittsége miatt ez az idő lerövidülhet, hogy négy héttel az eset után, a szeptember 15-17-i hétvégén Szingapúrban már visszatérhessen. Marko azonban most úgy gondolja, hogy ez túlságosan optimista elgondolás – és Ricciardo részvételét az egy héttel későbbi Japán Nagydíjon is még kétségbe vonja. A Red Bull motorsport-tanácsadója, Marko a médiának, köztük a RacingNews365-nek Ricciardo felépülési idejéről így beszélt:
„Normál esetben ez hat hetet vesz igénybe. A legjobb esetben az első futam, amelyre visszatérhet, Szingapúr lesz, azonban ez fizikailag az egyik legextrémebb pálya. Nem valószínű, hogy ott visszatérhet, és tulajdonképpen ugyanez igaz Suzukára is.”
Lawson továbbra is Ricciardo helyettesítését fogja ellátni mindaddig, amíg nem lesz alkalmas arra, hogy újra versenyezzen, ami az október 6-i Katari Nagydíj lehet, ha Marko jóslata pontos.
Lawson beosztása nem ütközik a japán Super Formula-kötelezettségeivel. A Mexikói Nagydíj hétvégéjén megrendezésre kerülő suzukai kettős finálé előtt most a bajnoki címért harcban van, de addigra Ricciardónak újra vissza kell foglalnia az AlphaTauri versenyülését.
Nem volt egyszerű hétvégéje Álex Márqueznek, de jól végződött. Álex Márquez a Katalán Nagydíjon a…
Michel E. Sawyer Sir Lewis című életrajzát sokan kíváncsian várták. Lewis Hamilton hétszeres világbajnok pályafutása és…
A motorsportban nincs helye kompromisszumnak: minden tizedmásodperc és minden apró műszaki részlet számít. Ugyanez igaz…
Günther Steiner és csapata nem csinálhat baklövést, ha már sikeresen beléptek a MotoGP-be. A MotoGP…
A hétvégén folytatódott a WEC idei szezonja, a Circuit of the Americas (COTA) volt a…
Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését…