Categories: F1

Mick Schumacher nem fogja rejtegetni szerelmét, és lehet, hogy még gyorsulni is fog tőle

Szponzorával, a DVAG-val együtt Mick Schumacher egy nagyon különleges helyen szervezett gokartversenyt, otthonában, Kerpenben. A verseny után, Mick mondott pár szót új párkapcsolatáról.

A nyár folyamán vált világossá, hogy Micknek új barátnője van, a dán modell, Laila Hasanovic személyében.

„Nagyon boldog vagyok” – mondta mosolyogva Mick.

A német RTL szerint a Mercedes tartalékversenyzője hozzátette, hogy a jövőben is szeretné megosztani szerelmüket a rajongóival, főleg a közösségi médiában képeket feltöltve, de a magánéletüket továbbra is szeretné megőrizni. Viszont nagyon fontos volt számára, hogy „ne rejtőzködjenek”.

Laila már a múlt hétvégi Holland Nagydíjra is elkísérte párját.

Mick egyik ismert barátja, a tornászlegenda Fabian Hambüchen is részt vett haverja rendezvényén. Ő még nem találkozott Lailával, elmondta véleményét Mick kapcsolatáról.

„A legfontosabb, hogy jól van, hogy boldog, és hogy ők ketten egy csapatot alkotnak” – mondta Hambüchen. „Amikor ilyen nyilvánosság előtt állsz, szükséged van valakire, akire támaszkodhatsz, de legfőképp aki mellett az lehetsz, aki vagy. Számomra ő mindezt sugározza!”

A házasságban élő Hambüchen kifejtette, hogy a tökéletes kapcsolatban fontos az „adok-kapok” és az „együtt megélt magasságok és mélységek” is. Azt is reálisnak gondolja, hogy ha Mick magánélete boldog, Lailának köszönhetően, az a versenyzői teljesítményén is javíthat.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

30 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

2 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

12 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

13 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

15 óra ago