Categories: F1

Horner tiszta vizet öntött Norris miatt a pohárba

Christian Horner reagált azon pletykákra, amelyek szerint Lando Norrist a jövőben a Red Bullhoz való esetleges átigazolással hozzák összefüggésbe.

Miután 2019-ben újoncként csatlakozott a McLarenhez, Norris jelenleg a 2025-ös idény végéig áll szerződésben az alakulattal. A brit az Olasz Nagydíjon elárulta, hogy nyitott lenne arra, hogy pályafutása egy bizonyos pontján Max Verstappen csapattársává váljon. A holland jelenlegi szerződése a Red Bull-lal, amelyről azután állapodott meg, hogy 2021-ben megnyerte első Forma-1-es bajnoki címét, 2028 végéig szól.

A szerződés hossza miatt felmerült, hogy Norrisnak csatlakoznia kellene esetleg a Red Bullhoz, hogy Verstappen mellett versenyezhessen, akivel köztudottan remek barátságot ápol. Verstappen jelenlegi csapattársának, Sergio Pereznek a 2024-es szezon végéig szól a szerződése. A mexikói nemrég utalt rá, hogy szerződése lejártával távozhat az istállótól, ezzel megnyitva az utat egy másik pilóta előtt, aki csatlakozhat Verstappenhez. Arra a kérdésre, hogy érdekelné-e Norris, Horner a médiának, köztük a RacingNews365-nek is válaszolt:

„Nézzék, Lando egy nagyszerű versenyző, ehhez kétség sem férhet. Láthatjuk, hogy növekszik a potenciálja, de ő a McLaren versenyzője, és tiszteletben kell tartani a fennálló megállapodásokat. Remek munkát végez a sportágunkban, és természetesen a pilótáinkat is megerősítettük 2024-re. 2025-re van egy szabad helyünk, és ahogy azt el lehet képzelni, nincs hiány az érdeklődésből arra az ülésre, de ez jelenleg még igen távol van.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

51 perc ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

2 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

4 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

6 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

8 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

10 óra ago