Fotó: Mercedes-Benz AG
Nico Rosberg cáfolta Toto Wolff gondolatát, miszerint Max Verstappen és a Red Bull sikereire úgy reagált, hogy a rekordok csak a Wikipédiának jók, azt meg senki nem olvassa.
Wolff, a Mercedes csapatfőnöke meglehetősen keserűen nyilatkozott Verstappen zsinórban tizedik, rekordot jelentő győzelmét követően. Ám Damon Hill szerint is inkább csak a saját csalódottságát próbálja ezzel palástolni.
Mikor felvetették, hogy a Red Bull előtt épp az ő csapat volt domináns, Wolff így próbált hárítani:
„A mi helyzetünk talán egy kicsit más volt, mert két versenyzőnk küzdött egymás ellen a csapaton belül” – mondta a Sky Sports F1-nek.
Egykori versenyzője, Rosberg azonban nem ért egyet Wolff nézőpontjával. Szerinte mindenki foglalkozik a rekordokkal.
„Azt hiszem, Totót ott egy pillanatra elragadta a pillanat, amikor nem volt túl boldog a saját versenycsapata hétvégi teljesítménye miatt” – mondta Rosberg a Sky Sports F1 podcastjában. „Mert ahol végeztek, az ötödik és hatodik helyen, mérföldekkel a Ferrari és a Red Bull mögött, az nem igazán a céljujk.”
„Szóval azt hiszem, Toto egy kicsit le volt törve, és ez egy kicsit sötétebbé és kevésbé kegyessé tette a válaszát. Nem volt olyan kegyes, mint amilyen általában szokott lenni, mert szerintem a helyes válasz az lett volna, hogy le a kalappal és tisztelet a Red Bullnak az elért eredményeikért.”
Wolff Wikipedia állítására is reagált Rosberg.
„Természetesen mindannyiunkat érdekelnek a rekordok” – mondta Rosberg. „És sokat gondolkodunk a rekordokról. Szóval még Max is, aki mindig azt mondja, hogy ‘nem, engem nem érdekel a 10 futam’. Mit csinál, amikor kiszáll az autóból? Felemeli mindkét kezét, és megmutatja a világnak, hogy ez már zsinórban a tizedik.”
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…
Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…
Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…
A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…