Categories: F1

Marko ostobán próbált Pérez ellen áskálódni, így most rasszistának tűnik a kijelentése

Helmut Marko ellentmondásos nyilatkozata okozott most feszültséget, miután pontatlan és ártalmas megjegyzést tett Sergio Perezre a 2023-as év eddigi gyenge teljesítményét illetően.

Az osztrák televízióban Marko azt állította, hogy Perez formaingadozásai annak köszönhetőek, hogy „dél-amerikai”, holott szülőhazája, Mexikó Észak-Amerika déli részén van. Nem ez az első alkalom, hogy Marko megpróbálja Perezt mószerolni, miután a monacói balesetét „indokolatlannak”, a Holland Nagydíjon nyújtott teljesítményét „szerencsésnek” nevezte, a Kanadai Nagydíjon elért időmérős eredményét pedig „nyögvenyelősnek” titulálta.

A mexikói jelenleg 145 ponttal áll csapattársa, Max Verstappen mögött, nyolc futammal a vége előtt, ami azt jelenti, hogy a Japán Nagydíjra feltehetően már a második egymást követő szezonban eldől a világbajnoki cím sorsa. A Servus TV-nek ezt adta elő Marko:

„Ez biztosan az egyik jobb hétvége volt, és tudjuk, hogy vannak gondjai a kvalifikáción. Ingadozik a formája, ő dél-amerikai, és a mentális koncentrációja nem olyan következetes, mint Maxé vagy Sebastiáné volt. A futamai azonban többnyire jól sikerültek, és a tegnapi versenye nagyon-nagyon erős volt.”

A mexikói átküzdötte magát a mezőnyön, hogy segítsen a Red Bullnak megszerezni a szezon hatodik dupla dobogóját, és emlékeztessen mindenkit arra, hogy mire képes vasárnaponként. Így zárt ezért Marko:

„Valójában optimisták vagyunk, és furcsa módon az eredményeink közül eddig hiányzott egy első és második helyezés, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre sikerült ezt elérnünk.”

Az utolsó nyolc verseny döntő időszak lesz Pereznek, mivel igyekszik bebiztosítani a helyét 2024-re és azutánra. Marko nemrég beszélt egy korábbi megállapodásról Lando Norrisszal, megerősítve, hogy ő „mindenképpen jelölt” lenne, ha Perez nem tudna megfelelni az elvárásoknak a 2023-as év utolsó nyolc futamán.

 

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

2 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

3 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

4 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

6 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

8 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

10 óra ago