F1

Verstappen húga lehetett volna évtizedek után az első női F1-es versenyző?

Max Verstappen elárulta, hogy húga, Victoria követhette volna őt az autóversenyzés F1-ig vezető útján, mert ígéretes gokartos tehetség volt. Max jelenleg az F1 egyik legkomplexebb és legprofibb versenyzője, mindössze 25 évesen.

Mégis úgy véli, húga legalább akkora tehetség volt, mint ő maga.

Verstappen autóversenyző családból származik, édesapja, Jos korábban a Benetton, a Tyrrell és a Minardi versenyzője volt az F1-ben. Édesanyja, Sophie Kumpen szintén eredményes gokartos volt, míg félre nem dobta karrierjét, hogy feleség és anya lehessen. Max húga, a nála majdnem három évvel fiatalabb Victoria szintén tehetséges volt fiatalon, de nem volt akkora kedve az autóversenyzéshez, mint bátyjának.

„Szerintem rengeteg potenciál volt benne” – magyarázta Verstappen a RaceFansnak adott interjújában. „Volt néhány eset, amikor apám két napot töltött azzal, hogy mindent előkészítsen, ahogy velem is tette, hogy minden tökéletes legyen, hogy ő vezethessen. Aztán vezetett vagy 20 kört, majd azt mondta: ‘Mára ennyi volt nekem’. És akkor apám eléggé felbosszantotta magát.”

„Azt hiszem, a nővéremnek valószínűleg ugyanannyi tehetsége volt, mint nekem kiskoromban, csak ő nem akarta eléggé. Tetszett neki, de nem annyira, hogy küzdjön érte, hogy fitt legyen, hogy készen álljon. Ez rendben van, amíg ezt felismeri valaki.”

Így aztán már sosem tudjuk meg, hogy Victoria eljutott-e volna a Forma-1-ig és ott mire lett volna képes.

„Apám egyébként is elsősorban rám koncentrált. De aztán ha tényleg akarod, ha tényleg harcolni akarsz érte, még akkor is, ha mondjuk az apád nem igazán rád koncentrál, ha ráébreszted, ha beláttatod vele, hogy ‘én is ezt akarom’, akkor 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy az apám is végigment volna ezen érte is.”

A versenyzés „helyett” 23 éves Victoria Verstappen már két kisfiú édesanyja.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

8 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

9 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

10 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

12 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

14 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

16 óra ago