Categories: F1

Már meg is találták Lewis Hamilton lehetséges utódját?

Alex Albon nagyot lépett előre a Williamsszel a 2023-as Forma-1-es szezon alatt, és ez a pálya akár a Mercedesnél is elhelyezheti őt, mint Lewis Hamilton utódja, 2026-ban.

Ugyan a Mercedes nemrég bejelentette, hogy George Russell és Lewis Hamilton is a pilótájuk lesz a 2025-ös Forma-1-es szezonig, ez a bejelentés könnyen lehet, hogy Alex Albon számára lesz az útja annak, hogy a brackley-i székhelyű csapatnál egy top versenyülésbe landoljon. Ennek természetesen az a feltétele, hogy Hamilton a 2025-ös idény végén vagy visszavonul, vagy elhagyja az alakulatot.

Albon jelenleg a Williamsnél versenyez egy többéves szerződéssel, amelyet 2022 vége felé írt alá. Tehát feltehetően legalább a 2024-es szezon végéig érvényes szerződése van. Ugyanakkor több jel is arra utal, hogy a 27 éves versenyző pár év múlva az Ezüstnyilaknál köt ki Hamilton utódjaként. Az egyik a szoros kapcsolat, amit a Mercedes a Williamsszel ápol. Az elmúlt évtizedben a Mercedes szállította a Williamsnek a versenyautóik kulcsfontosságú alkatrészeit. A másik irányba haladva láthattuk, hogy Valtteri Bottas és George Russell is átigazolt a Williamsről a Mercedeshez, és mindketten igen jól teljesítettek. Ráadásul a tavalyi szezon végén a Mercedes stratégiai igazgatója, James Vowles csatlakozott a Williamshez, mint az istálló új csapatfőnök. Ez a két csapat remek partnerséget alakított ki, amely az idő előrehaladtával csak még erősebbé vált.

Alex Albonnak még egy kis folytonosságot kell felmutatnia, mielőtt a Forma-1 egyik legjobb helyére pályázik. Az idő azonban az ő oldalán áll. A thai-brit pilóta már most nagyot lépett előre idén, és a Williamst a konstruktőri tabella lehetséges hetedik helyére pozicionálta. Ez 2017 óta a legjobb helyezésük lenne, és arra törekszik, hogy 2024-ben még jobb legyen.

Ha képes lesz fenntartani a magas szintű állandóságot és visszahozni a Williamst a középmezőny küzdelmeibe, akkor nincs ok arra, hogy az ex-Red Bull pilóta ne találja magát újra egy élcsapatnál.

Egy másik fontos részlet, amit érdemes megjegyezni, Albon szoros barátsága Russellel. A páros között már korábban is meglévő kémia a versenypályán is jól érvényesülhet, és ezt a csillagos márka bizonyára figyelembe veheti. Ezzel együtt Russell is kicsit barátilag győzködhetné Albont, hogy rávegye arra, hogy a csapattársa legyen.

Vámosi Péter

Recent Posts

Már a harmadik afrikai ország jelentkezett be, hogy Forma-1-et rendeznének

A Forma-1 Afrikába történő visszatérésének reménye hamarosan megerősödhet, amennyiben Marokkóban zöld utat kap egy 1,2…

4 óra ago

Bagnaia szerint Márquez teljesítménye elrejti a GP25-ben rejlő komoly problémákat

Pecco Bagnaia nehéz időszakon megy keresztül: a legutóbbi négy versenyből háromszor bukott, legutóbb Silverstone-ban, a…

6 óra ago

Megfizethető luxusmobil: Aston Martin dizájnt kapott a Realme GT 7 Dream Edition

A Realme és az Aston Martin közös projektje, a Realme GT 7 Dream Edition, a…

8 óra ago

Newey testközelből is megvizsgálta a McLaren szabályosságát

Továbbra is kiemelt téma az F1-es mezőnyben a bajnokságot toronymagasan vezető McLaren szabályossága. Leginkább a…

10 óra ago

Alonso tettre kész, hogy megmentsen egy történelmi F1-es futamot

Fernando Alonso lett a Circuit de Barcelona-Catalunya nagykövete, miután a katalán versenyhelyszín az F1 jövőjének…

12 óra ago

Russell drasztikusan változtatna a monacói futamon

Idén először maradt pont nélkül mind Russell, mind pedig a Mercedes csapata, ráadásul pont Monacóban.…

14 óra ago