Fotó: Jo Klausmann
A Forma-1 2026-os szabályai rövidebb, keskenyebb és könnyebb autókat irányoznak elő, és az FIA 50 kg-os súlycsökkentést céloz meg.
Az FIA az egyenesekben a légellenállás csökkentése érdekében az aktív aerodinamika irányába tervezett elmozdulás mellett további részleteket árult el arról, hogy mi minden változhat még.
A Motorsport.com olasz oldalnak adott exkluzív interjújában Nikolas Tombazis, az FIA együléses autókért felelős vezetője elmondta, hogy a fő változás az autó méretét érinti majd.
„A kerekek méreteivel, amelyek keskenyebbek lesznek, plusz a hátsó szárnnyal és általában az autóval, az a célunk, hogy körülbelül 50 kilogrammal csökkentsük az autók súlyát” – mondta.
„Tehát kisebb együléses autókat lehet majd látni: rövidebbeket és keskenyebbeket. De olyan megoldásokról beszélünk, amelyeket még meg kell vitatni.”
„Azzal, hogy az autó lefogy, egy kicsit csökkenteni tudjuk majd a kanyarsebességet. Mivel könnyebbek, gyorsabban mennek majd egyenesben, de kevesebb aerodinamikai terhelést generálnak. Tehát növelnünk kell majd a hibrid energia-visszanyerést, hogy megfelelő körteljesítményt tudjunk biztosítani.”
A 2026-ra tervezett változtatások nem voltak ellentmondásoktól mentesek, mivel a Red Bull az év elején figyelmeztetett a lehetséges „Frankenstein-autókra”, amelyekkel lehetetlen lesz versenyezni.
Az is aggodalomra adott okot, hogy a versenyzőknek az egyenesek felénél lefelé kell váltaniuk, hogy megpróbálják felturbózni a hibrid rendszerüket.
„Rengeteg munkát végeztek annak megértése érdekében, hogy hogyan kell majd az energia-visszanyerést és -kezelést megoldani, és hogyan lehet majd előzni az aerodinamikai konfiguráció alapján” – mondta.
„Sok szimulációt végeztünk el ezen paraméterek megváltoztatásával, és találtunk olyan megoldásokat, amelyek megfelelőnek tűnnek.”
Tombazis azt sugallja, hogy a 2026-os autók teljesítményével kapcsolatban eredetileg hangoztatott aggodalmak egy része nem a legfrissebb szimulációs modelleken alapult.
„Ha fognánk a 2026-os erőforrásokat, és a jelenlegi autókra szerelnénk őket, valószínűleg az lenne az eredmény, amit az aggódók felvetettek” – mondta.
„Az elmúlt hónapokban azonban egy sor nagyon pozitív fejlesztést gyűjtöttünk össze, így a megjegyzések régi álláspontokat tükrözneki. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a motornak és a kaszninak együtt kell fejlődnie, és egyiket sem lehet a másik nélkül elképzelni.”
A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…
Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…
Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…
Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…
Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…