Categories: F1

Hülkenberg: A „golyó nyalogatás” már a múlté

A Haas német versenyzője, Nico Hülkenberg megemlítette, hogy ő és csapattársa, Kevin Magnussen túlléptek a hírhedt 2017-es mogyoródi szócsatán, miután az idei szezonban már egy csapatban versenyeznek.

A két versenyző a 2017-ben, mikor még külön csapatokban versenyeztek,a Magyar Nagydíj utáni tévéinterjúk közben szólalkozott össze egymással, amikor Hülkenberg a „legsportszerűtlenebb versenyzőnek”nevezte Magnussent, mire a dán azt válaszolta, hogy „sz**d le a golyóimat”.

Nico Hülkenberg most az F1 Nation Podcastban való szereplése során azt állította, hogy egy ideje már túltették magukat az incidensen, és már barátibb viszonyban vannak.

„Minden rendben van. Nagyon jó. Magyarország 2017-ben már rég a múlté. Valójában tavaly óta kezdtünk el jó kapcsolatot ápolni” – mondta a német. „Szóval tavaly Bahreinben vasárnap reggel a versenyzők megjelentek a rajtrácson, hogy mindenkivel megcsinálják a szokásos fotót. Én álltam be Seb (Vettel) helyére [a német akkor kihagyta a versenyt, így Hülkenberg helyettesítette az Astron Martinnál], és azt hiszem, Kevin volt az első srác, aki ott állt. A kis dobogón állt, és az én kijelölt helyem pont előtte volt. Szóval odamentem hozzá, majd kinyújtottam a kezem, és pontosan az arcába mondtam a szavait. Ő ezt elég viccesnek és mulatságosnak találta.”

Hülkenberg jelenleg a 14. helyen áll a pontversenyben, mindössze 9 ponttal, ám a Haas jövőre nem változtat a versenyzőpárosán, így a német bízhat benne, hogy jövőre jobb eredményeket érhet el.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hamilton a legkedvesebb versenyző az F1-es mezőnyben?

Lewis Hamiltont sokan kedvelik közvetlen személyisége miatt, népszerűsége pedig messze túlmutat a rajongókon: a fiatal…

5 óra ago

Rossi és csapata a semmiből húzta be a dobogót Austinban

Valentino Rossi és a 46-os rajtszámú WRT BMW csapata igazi hullámvasutat élt át a texasi…

7 óra ago

Még maga Lawson is úgy érzi, hogy Hadjar készen áll a Red Bullra

Kétségkívül az idei év egyik legpozitívabb színfoltja Isack Hadjar. Az újonc francia pilóta messze túlszárnyalja…

9 óra ago

Te is ott állsz a Ferrari körül? Ha kirakod a képet, kiderül!

Visszatekintünk kicsit július végére, mikor hazánkba látogatott a Forma-1 mezőnye. Mindenki F1 lázban égett, még…

10 óra ago

Megszűnik a világbajnokság a szezon végén

Jövőre nem láthatjuk őket a pályán. A San Marinói Nagydíj csütörtökjén a MotoGP bejelentette, hogy…

12 óra ago

Korábbi versenyzőjük is kritizálja a McLarent a monzai F1-es eredmény manipulálása miatt

David Coulthard, a volt F1-es pilóta kritizálta a McLarent, amiért beavatkozott a versenyzői teljesítményébe az…

15 óra ago