F1

Egy kérdés lezárult: Zhou marad az (Alfa Romeo) Saubernél

A jövőre ismét Sauber néven versenyző istálló hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre is náluk versenyez a kínai Guanyu Zhou.

Az Alfa Roemo nevet év végén elhagyó istálló így az Audira való felkészülés első évét változatlan felállással kezdi meg. Ugyanakkor azt is megerősítették, hogy akár csak idén, jövőre is a francia Theo Pourchaire lesz a tartalékversenyzőjük.

Az elmúlt időszaban több pletkya is felmerült a pilóták kapcsán, elsősorban az Audi érkezése miatt. Sokáig Carlos Sainz neve lebegett a kalapban (ami még továbbra sem kizárható, hiszen 2024-ban jár le a szerződése a Ferrarival), majd Zhou távozását is vízionálták, miközben egyesek az F2-es bajnoki címre pályázó Pourchaire előléptetését is vízionálták.

A hinwili gárda tehát az állandóság híve, a Sauber név alatt pedig pont ezt az állandóságot akarják majd kiaknázni, miközben elismerik ezáltal a másodéves fejlődését is, aki idén már jóval nagyobb kihívást jelent a rutinos csapattársának, Valtteri Bottasnak.

A hosszabbítás időtartam nem ismert, a közlemény csak a 2024-es évet említi, így vélhetően ismét egy évvel hosszabbítottak a kínaival, aki – ha minden jól megy – akkor jövőre végre hazai pályán is versenyezhet az F1-ben.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

51 perc ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

2 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

3 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

5 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

6 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

7 óra ago