Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-Benz AG
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy ő és a Mercedes-csapat érdeklődéssel követi Felipe Massa 2008-as világbajnoki címért folytatott jogi vitáját, mivel az ügy eredménye „minden bizonnyal precedenst teremt”.
Massa jogi eljárást indított az FIA és a FOM ellen, miután Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezérigazgatója egy idei, év eleji interjúban azt állította, hogy ő és az FIA akkori elnöke, Max Mosley is tudott a „crashgate” incidensről már jóval a vizsgálat megindítása előtt.
A 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt incidenst végül csak majdnem egy évvel később vizsgálták ki, de a verseny eredményét nem változtatták meg.
Massa abban az évben egy ponttal maradt le a világbajnoki címről Lewis Hamiltonnal szemben, aki azon a bizonyos versenyen a harmadik helyen végzett, míg Massa csak a 12. helyet tudta megszerezni.
Wolff most azt mondta, hogy az eset érdekes, és precedenst teremthet egy esetleges jövőbeli ügyhöz a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj kapcsán, ahol Max Verstappen happolta el világbajnoki címet Hamiltontól. Az az esetet végül az akkori versenyigazgató Michael Masi távozásához vezetett.
„Ez egyértelműen olyasmi, amire senki sem számított” – mondta Wolff a sajtónak Szingapúrban.
„A szabály elég egyértelmű a Forma-1-ben. Egy polgári per áll mögötte, ez minden bizonnyal precedenst teremt, bármi is legyen az [a döntés az ügyben].”
„Kíváncsian nézzük a pálya széléről” – nyugtázta Wolff.
Maga az incidens az F1 első éjszakai futamán történt, a 2008-as Szingapúri Nagydíjon. Nelson Piquet Jr. azonban Renault-jával a falnak ütközött, mire biztonsági autós fázis lépett életbe. Ez idő alatt a versenyben vezető Massa a boxba hajtott. Szerencsétlenségére azonban nagyon lassúra sikerült a kiállása, így nem csak a győzelemtől, de a pontszerzéstől is elesett. A 12. helyen ért célba, míg a Renault-s Fernando Alonso megnyerte a futamot.
Mint utólag kiderült, Piquet szándékosan hajtott a falnak, csapata kérésére, hogy Alonsót győzelemhez segítse.
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…