Categories: F1

Lawsonnak köszönhetően az AlphaTauri nem sürgeti Ricciardo visszatérését

Az AlphaTauri szimulátorán végzett teszt fogja eldönteni, mikor térhet vissza Daniel Ricciardo a kézműtétje után a Forma-1-es mezőnybe. 

Az ausztrál pár hete nem versenyez, miután a Holland Nagydíj második szabadedzésén egy baleset következtében eltörte a kezét. Miután megműtötték a törött kézközépcsontját, most keze rehabilitációján dolgozik. Addig Liam Lawson helyettesíti.

Szakértők szerint akár nyolc hétig is eltarthat a felépülés egy ilyen sérülés után, bár bizonyos esetekben, profi szakemberek közreműködésével ez talán lerövidíthető.

Jonathan Eddolls, az AlphaTauri vezető pályamérnöke hangsúlyozza, hogy nem kell sietni.

„Mindannyian láttuk őt Szingapúrban. Még mindig a felépülési fázisban van” – mondta Eddolls Ricciardo visszatéréséről.

„Azt mondanám, hogy még egy darabig beszélgetünk erről. Nem szeretnék célt kitűzni.”

„A felépülése jól halad. Terveztünk némi szimulátoros munkát a visszatéréséhez.”

„A mi oldalunkról és az ő részéről sem siettetjük a túl korai visszatérést. A legrosszabb az lenne, ha azelőtt térne vissza, mielőtt megfelelően meggyógyulna, és problémákat okozna.”

Fontos mérföldkő lesz Ricciardo felépülésének útján egy szimulátoros edzés.

„A szimulátor nagyon jól reprezentálja az autót, az összes terhelést, stb.” –  mondta Eddolls, a Speedcafe kérdésére

„Azt hiszem, a végső döntést több mint valószínű, hogy ő fogja meghozni, nem pedig mi.”

„Ő mindenkinél jobban fogja tudni. Milyen a fájdalom? Hogy áll a felépülés?”

„Nem helyezzük nyomás alá, hogy visszatérjen” – tette hozzá Eddolls.

„Jelenleg három jó versenyző áll a rendelkezésünkre, szóval nincs nagy sietség.”

„A hangsúly azon van, hogy teljesen felépüljön, így a visszatérés idejéről, még csak nem is beszélünk.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Csapatutasítás vagy szabad küzdelem a McLarennél? Ti így szavaztatok!

2025-ben a McLaren egyértelműen a domináns erő a Forma-1-ben. Lassan az is biztosra vehető lesz,…

3 óra ago

Rodrigues először nyert Titánként, Kiss Norbi is győzőtt, és tovább növelte az előnyét

134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…

4 óra ago

Horner tolhat egy Toto Wolffot, ha meglépi ezt

A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…

5 óra ago

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

6 óra ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

8 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

8 óra ago