Categories: F1

Újra utalt rá Vettel, hogy visszatérne

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel bevallotta, hogy nehéz neki tétlenül nézni az eseményeket, így újabb célzást tett arra, hogy esetleg a Forma-1-es visszatérésen gondolkodik.

A német versenyző a hétvégi Japán Nagydíjon méhhotelek, azaz tizenegy méhkaptár felállításával a pálya kettes kanyarjában a vadon élő állatvilág megvédésére ösztönzött. Fontos ügye máris oda vezetett, hogy a helyiek a kanyart „Zümmögő Kanyarnak” nevezték el, és bár egyelőre még nem érkeztek méhek Karun Chandhok szerint a kaptárakba, a remények szerint az elkövetkező években a területet nagyrészt benépesítik majd azok a fajok, amelyek oly sokat tesznek hozzá a környezetünkhöz. Most, a Buzzin’ Corner-en állva Vettel azzal kecsegteti a rajongókkal, hogy elárulta, mennyire vágyik vissza a versenypályára. A német Skynak nyilatkozott:

„Fáj a pálya szélén állni és látni, ahogy ezek az autók elmennek mellettem.”

A 36 éves versenyző tavaly vonult vissza, miután két évig szenvedett az Aston Martin autójában, amely nyilvánvalóan nem felelt meg a követelményeknek. Ami idén fájhatott neki, az az, hogy látja a 42 éves Fernando Alonsót, aki ugyanannál a csapatnál új erőre kapott, és már hét dobogós helyezést szerzett 2023-ban. Vettelhez hasonlóan Alonso is visszavonult korábban a sportágtól, mielőtt 2021-ben visszatért volna, amikor már nagyon viszketett újra a tenyere. A Sky Sports F1-nek Vettel még azt mondta, hogy „nem tud nemet mondani” arra az ötletre, hogy visszatérhet:

„Feltehetően sok múlik majd azon, hogy mikor, és nyilván nem végtelenségig, mert 36 évesen nem úgy van, hogy 10 év múlva talán elgondolkodom rajta. Akkor már letelt az idő. Ez a kihívástól, a helyzettől, bármitől függ majd, de ez most nincs ez a fejemben. Élvezem azt a fajta kilátást, hogy mi lesz a következő kihívás.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

50 perc ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

2 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

4 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

14 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

16 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

18 óra ago