F1

Alonso véget vetett egy jelentős Forma-1-es korszaknak

2005. szeptember 25-én, Fernando Alonso a Brazil Nagydíjon elért harmadik helyezése elég volt ahhoz, hogy a Renault versenyzőjeként megszerezze első világbajnoki címét.

24 évesen és 59 naposan a Forma-1 történetének legfiatalabb bajnoka lett. Ezt a rekordot 2008-ban Lewis Hamilton, majd 2010-ben Sebastian Vettel döntötte meg, és utóbbi tartja is még mindig.

Alonso akkori győzelme egyben egy hosszú domináns időszak lezárását is jelentette, véget vetett a Michael Schumacher és a Ferrari érájának.

Mindig tudta a Forma-1-es közönség, hogy Alonso bajnok lesz egy nap, és ez be is következett, sőt a következő évben, 2006-ban duplázott is. Azt azonban talán senki sem gondolta, hogy még 2023-ban (sőt majd 2024-ben is) a mezőny tagja lesz, azonban a 2006-os címe után nem sikerül újabb bajnoki trófeát szereznie.

Embed from Getty Images

Embed from Getty Images

Embed from Getty Images

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

16 perc ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

2 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

3 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

5 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

6 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

7 óra ago