Fotó: Rudy Carezzevoli / Getty Images / Red Bull Content Pool
Nem titkolja, hogy csalódott Liam Lawson amiatt, hogy beugorva rendre elverte Yuki Tsunodát, ám a csapat mégsem szavazott bizalmat neki 2024-re.
Az idei év egyik legkellemesebb meglepetése Liam Lawson beugrása. Az új-zélandi Ricciardo hollandiai kéztörése után debütálhatott a Forma-1-ben, és azóta kiemelkedő teljesítményt nyújt.
Majdnem valamennyi eddigi versenyén legyőzte jóval rutinosabb csapattársát Yuki Tsunodát. Szingapúrban pedig két világbajnoki pontot is szerzett.
Japánban azonban a csapat bejelentette, hogy jövőre Tsunoda és Ricciardo alkotják majd az új néven futó alakulat autóit, míg az új-zélandinak a tartalékversenyzői szerepkörrel kell beérnie, úgy, hogy 2025-re ígéretet kapott egy állandó versenyzői ülésre.
A 21 éves pilóta még a verseny leintése után adott hangot szomorúságának a jövő évét illetően:
„Nem vagyok elégedett. Szeretnék egy állandó versenyzői ülést, azonban jelenleg ilyenem nincs. Alapvetően mindig a lehető legjobb munkát végzem, amikor autóba ülök, és ezt fogom a továbbiakban is tenni.”
„Itt Japánban nem volt meg a sebességünk, az egyetlen csapat, akikkel versenyezhettünk, az az Alpine volt, de még ők is túl gyorsak voltak. Ez pedig azt is jelenti, hogy éppen, hogy lemaradtunk a pontszerzésről, de szerintem így is kimaxoltuk a hétvégét.”
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…