Categories: F1

Az F1 elérte a maximum rajongói számot és csökkenés indul?

A racingnews365.com igazán érdekes adatokra bukkant a Forma-1 közösségi médiás jelenléte kapcsán. Az F1 azonban cáfolta azokat.

Míg a Liberty Media folyamatosan beszámol róla, hogy az újításokkal, modernizálásokkal és a fiatalok felé nyitással folyamatosan bővül a közönség, addig a közösségi platformokon csökkenő tendencia mutatkozott az elmúlt években.

A Buzz Radar szeptember 28-án tett közzé egy jelentést, amely szerint az F1 az új követők, interakciók és említések tekintetében jelentős visszaesést könyvelhet el a 2022-es és 2023-as év január-május közötti időszakában. Ennek okát abban látják, hogy Max Verstappen és a Red Bull dominanciája miatt nem volt komoly harc a bajnoki címért, ellentétben az egy évvel korábbi ugyanezen időszakban, mikor 2021 elején új technikai szabályok mentén rajtolt el a mezőny.

Az F1 azonban a Buzz Radar jelentésében foglaltakkal ellentétes adatokat bocsátott a RacingNews365 rendelkezésére.

Az F1 házon belüli adatai szerint a FOM hivatalos csatornáin 2023-ban a növekedés majdnem nyolcszor (757%) nagyobb, mint a Buzz Radar által állított 3,7 millió. Állításuk szerint 2023 második negyedévében az F1 tulajdonában lévő csatornák a második helyen álltak a követők növekedési rátája tekintetében, a top sportligák között. Csak a spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga növekedése volt magasabb.

Az F1 által mért aktív elköteleződések – amelyeket kedvelések, kommentek és megosztások arányában számítanak – 4%-kal nőttek a 2022-es évhez képest.

A közösségi médiában látható mintákat elemző Buzz Radar nevű cég a jelentésében azt állította, hogy a 2023-as szezonban visszaesés volt tapasztalható az egyébként robbanásszerű növekedéshez képest, amelyet korábban élvezett a sport.

A jelentés, amelynek címe: Elértük-e az F1 csúcsát?, 70 millió rajongói posztból összeválogatott adatok alapján azt sugallta, hogy a 2022 eleji viszonylagos fellendülés egyelőre az F1 népszerűségének csúcspontjaként szolgálhat. Ennek ellenére a jelentésben dicsérték az F1-et a korábbi látványos fellendülésért.

Más motorsport-sorozatok, köztük az IndyCar, a NASCAR és a rali-világbajnokság 60%-os, 12%-os és 40%-os növekedési arányt értek el.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

29 perc ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

1 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

3 óra ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

4 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

5 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

7 óra ago