Categories: F1

Kellemetlen: A Williams lassan kifogy a pótalkatrészekből

Logan Sargeant legalább az idei szezon végéig megérdemli, hogy bebizonyítsa, megvan benne az, ami a Forma-1-ben kell, közölte a Williams csapatfőnöke, James Vowles.

Nincs azonban könnyű helyzetben egyik fél sem, mert az amerikai versenyző hasonló helyzetbe „tette” csapatát, mint tavaly Mick Schumacher a Haast. Sorozatos hibái már látványos anyagi kárt is okoznak a csapatnak, ráadásul lassan elfogynak a tartalék alkatrészek!

„Most olyan alkatrészeket használunk, amelyeket már legyártottak” – idézi Dave Robson, a csapat teljesítményfőnököt az Auto Motor und Sport. „Ez azt jelentheti, hogy egy-egy alkatrész esetében régi specifikációkat kell használnunk.”

„A logisztika és a fuvarozás is nehezebb, hogy hogyan juttatjuk el a pótalkatrészeket az egyes versenypályákra ezen a tengerentúli túrán.”

Vowles elismeri, hogy a pótalkatrészek kifogyása részben a csapaton is múlik.

„A gyártási lehetőségeink ugyanolyan szinten vannak, mint 20 évvel ezelőtt” – mondta. „Jelenleg csak két autoklávunk működik a szénszálas alkatrészekhez.

„Ahhoz, hogy az alkatrészkészletet a legújabb specifikációnak megfelelően felfrissítsük, ki kellene adnunk a megrendeléseket. Ez időbe és háromszor annyi pénzbe kerül” – magyarázta Vowles.

„Szeretném ezt, de jobb, ha a pénzt a 2024-es és 2025-ös autókba fektetjük.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

19 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

1 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago