Categories: F1

Sargeant 2024-re is élvezi a Williams támogatását, hiába a pletykák

A Williams újabb világos jelét adta annak, hogy Logan Sargeant nem lesz leváltva a szezon végén.

Versenyülése a remek formában lévő Alex Albon mellett az utolsó üres hely a 2024-es rajtrácson, és a 22 éves amerikai Sargeant az utóbbi időben sokat hibázott. A csapatfőnök James Vowles a Blicknek néhány napja Suzukában ennyit mondott:

„Az idény végéig lehetőséget adunk Logannek a bizonyításra. Más versenyzőknek, akikre épp gondolni tudok, két évet adtak erre.”

Itt valószínűleg a Haastól menesztett, Mick Schumacherre utalt, aki tárgyal arról, hogy 2024-re az Alpine-nal az endurance világbajnokságba szerződjön. Sargeant helyével a jól kitömött brazil újoncot, Felipe Drugovichot is összefüggésbe hozták – de Sargeant legutóbbi, Japánban történt balesetei után Vowles megvédte őt:

„Sargeant úgy teljesítette a három edzést Suzukában, ahogy azt vártam tőle. A Q1-es körén majdnem annyira gyors volt, mint Alex, a balesetéig. Ez azt mutatja, hogy megvan a sebessége.”

Sargeant a maga részéről elismerte, hogy a Williams utasításai szerint „folyamatos fejlődést” kell mutatnia minden futamon „mostantól a szezon végéig”.

A csapat járműteljesítményért felelős főnöke, Dave Robson úgy gondolja, hogy eleget tesz a feladatnak – a nagy visszhangot kiváltó balesetek és a jövő évi rajtrács utolsó, még meg nem erősített versenyülésével kapcsolatos spekulációk ellenére. A francia Auto Hebdonak így fogalmaz:

„Nyilvánvalóan ez teszi fel őt a címlapokat, nemde? Azt hiszem, a balesetei egy kicsit elfedték az egyenletes teljesítményét. Japánban a hétvégén nagyon jól ment. Suzuka egy igazán kemény pálya, és pénteken elég jól ment, ami biztos alapot adott neki a szombati napra. Aztán az autója elvesztése a kvalifikáció első köre utolsó kanyarjában tényleg egy kisebb hibának volt köszönhető. Csak abban a kanyarban, amint a fűre érsz… igazán nagy kár volt. Ugyanakkor azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy a Zandvoort óta történt esetei elhomályosították az addigi konstans fejlődését.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

8 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

9 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

10 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

13 óra ago