Categories: F1

Norris biztos benne, hogy a McLaren le tudja nyomni az Aston Martint

Lando Norris úgy véli, hogy a McLaren meg tudja előzni az Aston Martint az F1-es konstruktőri bajnoki tabella negyedik helyéért.

Az Aston Martin a remek szezonkezdetet követően visszaesett a középmezőnybe, mert a Mercedes, a Ferrari és az elmúlt versenyeken a McLaren is megelőzte. Fernando Alonso az első nyolc versenyen hat dobogós helyezést szerzett a silverstone-i alakulatnak, de azóta csak egyet szerzett – a Holland Nagydíjon a második helyet. A McLaren ezzel szemben az Osztrák Nagydíj óta öt dobogós helyezést ért el, köztük egy második és harmadik helyet legutóbbi Japánban. A két istálló közötti különbség most 49 pont, hat futammal a vége előtt. Norris így látja a helyzetüket:

„Nincs sok futam hátra, biztos vagyok benne, hogy lesz néhány, ahol az Aston Martin egy kicsit erősebb lesz. Ugyanakkor azt hiszem, a mi előnyünk jelenleg az, hogy szinte minden csapathoz képest, kivéve párat, két olyan versenyzőnk van, akik ott vannak elöl, és harcolnak ezekért a pozíciókért és pontokért. Jelenleg nem minden alakulat rendelkezik ilyennel, szóval azt hiszem, ez segít nekünk – segíthetünk egymásnak, kihasználhatjuk egymást, és azt hiszem, ez egy jó előny, amivel jelenleg sok más csapattal szemben rendelkezünk.”

A McLaren 172 pontot szerzett, ebből 115-öt csak Norris. Mióta Oscar Piastri a Brit Nagydíjon megkapta a továbbfejlesztett McLaren MCL60-ast, javult a pontszerzési aránya, 57 pontjából 52-t az elmúlt hat versenyen szerzett. Ezek alapján a McLaren az idény végére a konstruktőri bajnokság negyedik helyére pályázik. Norris így zárt végül:

„Követjük a tendenciánkat. Jól haladunk, és az olyan napok, mint volt Suzukában pontosan ezt bizonyítják, még akkor is, ha tudom, hogy időnként keményebb versenyek következnek, és talán nem olyan egyszerűek, mint Japán. Azonban az idei szezonban elért fejlődés az én szememben elég hihetetlen.”

Vámosi Péter

Recent Posts

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

54 perc ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

3 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

5 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

7 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

9 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

19 óra ago