Categories: F1

Carlos Sainz sorsa a tél folyamán dőlhet el

Carlos Sainz elmondta, hogy a tél folyamán leül majd a Ferrari vezetőivel, hogy tárgyaljanak egy esetleges 2024 utánra vonatkozó szerződéshosszabbításról.

A jó formában lévő spanyol versenyző ugyanakkor megerősítette azokat a találgatásokat, melyek szerint a 2026-ra vonatkozóan érdeklődik iránta a Sauberrel az F1-be belépő Audi. Ez ráadásul jó tárgyalási alapot is jelent számára. Amellett persze, hogy az elmúlt versenyeken sikerült felülkerekednie csapattársán, Charles Leclerc-en.

„Ha az ember a sportkarrierje jó pillanatában van, mindig könnyebb tárgyalni” – mondta Sainz a spanyol sajtónak egy szponzori rendezvényen, Madridban.

„De nem hiszem, hogy az elmúlt néhány futam megváltoztatta azt a perspektívát, amit a Ferrari lát bennem, és amit én látok a Ferrariban” – tette hozzá. „Mindketten tudjuk, milyen képességekkel és potenciállal rendelkezünk, és a téli szándékaim ugyanazok lesznek, mintha nem nyertem volna Szingapúrban.”

„A jövő eldől, vagy megpróbálom télen eldönteni. Már tudják, mi a prioritásom rövid, közép- és hosszú távon.”

Eddig azonban a tárgyalások még nem kezdődtek el.

„Még nem ültünk le” – mondta a spanyol. De nem arról van szó, hogy nem akarok hosszabbítani. Csak arról van szó, hogy nincs idő a szezonon belül.”

„Nem akarjuk, hogy megzavarjon minket egy szerződés, amikor négy hónapunk van a télen, hogy nyugodtan leüljünk és beszéljünk róla. Ez csak idő kérdése.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

5 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

6 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

7 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

8 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

9 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

10 óra ago