Fotó: Aston Martin F1 Team
Az F1 világbajnok, Nico Rosberg az Aston Martin „gyenge pontjának” bélyegezte Lance Strollt, aki kritizálta a Katari Nagydíjon tanúsított viselkedését.
Stroll a 17. helyről indul a vasárnapi futamon a losaili pályán, miután a pénteki kvalifikáción kiesett a Q1-ből, míg a szombati sprintfutamon is csak a 16. helyre kvalifikálta magát. A kanadai azzal került a címlapokra, hogy dühösen reagált a legutóbbi Q1-es kiesésére, mivel úgy tűnt, hogy meglökte a személyi edzőjét, miután kiszállt az autóból. Stroll mindössze 47 pontot szerzett csapattársa, Fernando Alonso 175 pontjával szemben, és Rosberg szerint az ő teljesítménye árt az Aston Martinnak a konstruktőri bajnokságban. A Skynak nyilatkozott:
„Az Aston Martin gyenge pontja egyértelműen Lance, aki a szezon utolsó részében nem, vagy nem elég pontot gyűjtött. Szóval ez komoly harcot jelent még nekik.”
A 2016-os világbajnok elítélte Stroll pénteki dühkitörését is, amit egy elég rövid interjú követett, amelyben három kérdésre adott hatszavas választ:
„Ha bármelyik másik pilótáról lenne szó, már jövőre nem kellene jönnie, ahogyan most áll a dolog. Ugyanakkor a csapat elvárásai, hogy dobogós helyezéseket és győzelmeket akarnak szerezni. Mégis azt kell mondanom, hogy Lance megérdemli, hogy ott legyen, mert elméletileg elég gyors. Az idény elején ott volt vagy ott volt nagyjából Fernando mellett, aki minden idők egyik legnagyobbja. Szóval ez rendben van, de csak mint második számú versenyző. Nem tudom, hogy mi zajlik ott, de ez egy nagyon nehéz helyzet.”
Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…
Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…
Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…
Törökország vissza szeretne kerülni a Forma-1-es naptárba, és felajánlotta az Istanbul Park szolgáltatásait 2026-ra, ha…
A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a…