F1

Hosszabbított a Belga Nagydíj, bár nem sokat, később lehet, hogy osztoznia kell majd

Örülhetnek a belgák és a Belga Nagydíj rajongói, mivel úgy tűnik, hogy a legendás Spa-Francorchamps pálya még legalább két nagydíjnak ad majd otthont.

Több helyi médium, köztük a francia nyelvű Le Soir újság is arról számol be, hogy a Belga Nagydíj szervezői újabb 1 évvel meghosszabbították a szerződést. Ez azt jelenti, hogy 2024-ben és 2025-ben is biztosan megrendezik a versenyt.

A Het Laatste Nieuws hozzátette, hogy Spának ezt követően talán évente váltakoznia kell majd Zandvoorttal a naptárban.

Willy Borsus belga politikus, vallon gazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány is támogatja a megállapodást.

„Ez jó és fontos hír” – mondta az Algemeen Dagblad című napilapnak. „Minden befektetett euró hét eurót hoz vissza.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

37 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago