Categories: F1

Lance Stroll viselkedése elfogadhatatlan, és hálátlannak is tűnik

A Sky Sports F1-es riporternője, Naomi Schiff helytelennek minősítette Lance Stroll viselkedését a Katari Nagydíj kvalifikációján történt korai kiesése után.

A Katari Nagydíj nem alakult a legjobban az Aston Martin versenyzője számára. A kvalifikáción csak a 17. helyet tudta megszerezni. Állítólag látták, amint a garázsban az autóból való kiszállása után az edzőjét lökdöste, majd az interjúk során adott válaszai sem tettek jót a hírnevének.

Minden versenyzőnek interjút kellett adnia az edzés után, így Lance Strollnak is. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit szólt a korai kieséshez, csak annyit mondott, hogy „szar”. Ezután még két kérdésre ugyanilyen semmitmondóan, 1-1 szóval válaszolt, némi grimasszal, totális nemtörődömséget és tiszteletlenséget sugallva.

Ennek fényében Naomi Schiff megemlítette, hogy teljesen helytelen, ha egy versenyző így viselkedik. Hozzátette, nem bánhat valaki úgy a stábjával (jelen esetben az edzőjével), ahogy Lance Stroll tette, függetlenül attól, hogy mennyire rosszul sikerült számára egy edzés.

„Ez teljesen helytelen” – mondta Schiff a Sky Sportson. „Nem viselkedhetsz így. Nem számít, mennyire kiábrándító volt a napod, ezek azok az emberek, akik azért dolgoznak, hogy te a pályán legyél, hogy ez létrejöhessen számodra, nem bánhatsz így a csapatoddal.”

„Az egy dolog, hogy rossz napod van, kijössz az autóból és bocsánatot kérsz. De kijönni és így viselkedni, az egyszerűen nem elfogadható” – tette hozzá.

Széles körben elterjedt, hogy Lance Stroll talán csak azért ül még mindig az Aston Martinban, a kiábrándító teljesítmények ellenére, mert édesapja, Lawrence Stroll kanadai üzletember a csapat tulajdonosa.

Schiff megemlítette, hogy együtt kell érezni Lance-szel, mert nehéz időszakot él át jelenleg a teljesítménye miatt, de azt is hozzátette, hogy ez senkinek sem ad jogot arra, hogy úgy viselkedjen, ahogyan ő tette.

„Egyértelműen el van keseredve. Együtt kell éreznünk vele, mert ő is ember, vannak érzelmei. Valamin keresztülmegy, de ettől még nem lesz rendben. Jobban kell viselkednie” – mondta.

Majd elmondta, hogy egy olyan versenyző, mint Felipe Drugovich, aki jelenleg a csapat tartalékversenyzője, sokkal „hálásabb” lenne az ülésért, mint Lance Stroll, és valószínűleg nem viselkedne így.

„Felipe Drugovich a tartalékos, és ő több mint hálás lenne, ha abban az autóban ülhetne, és nem így viselkedne” – mondta Schiff.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

7 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

8 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

9 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

11 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

13 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

15 óra ago