Forrás: FLC Press
Mint az már ismert, decemberben érkezik a mozikba a Ferrari film, amely a márka alapítójának, Enzo Ferrarinak életét mutatja be. Legalábbis egy időszakát.
Magyarországon december 28-án kerül majd bemutatásra a film a mozikban, mely a filmszakma előtt augusztus végén debütált, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
Noha a film vetítése után percekig állva tapsolt a közönség, és még a Ferrarit alakító Adam Driver sem bírt a könnyeivel, az eddigi kritika meglehetősen vegyes a filmmel kapcsolatban. Aki ugyanis egy ízig-vérig autós filmre számít, az jó eséllyel csalódni fog. Bár fontos szerepe van az autósportnak a filmben, az mégis inkább egy családi dráma. Erről itt olvashatsz részletesebben.
Most azonban megérkezett a film plakátja is, ami meglehetősen egyszerű és letisztult, ugyanakkor elegáns és hatásos.
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…