F1

Lebilincselő a Ferrari film új előzetese!

Az első, mindössze egy mondatos után máris itt van a Ferrari film új, második előzetese.

A 2 és fél perces trailer központi gondolata az Enzo Ferrarit alakító Adam Drivertől hangzik el, mi szerint

Két tárgy nem foglalhatja el a térnek ugyanazt a pontját az idő ugyanazon pillanatában.

Nem győzünk ámulni azon, hogy a 39 éves színész fizimiskáját milyen jól „ferrarisították”. Ráadásul ebből a kisfilmből már az is érzékelhető, hogy az amerikai Driver egészen jól imitál akcentust is. Az egyetlen „gondunk” talán csupán csak annyi, hogy még ezek ellenére is túl nyurgának tűnik Driver Ferrarihoz képest.

De ezen kritikától most eltekintünk, mert az eddig látottak alapján zseniálisnak mutatkozik a film, ami decemberben kerül majd a mozikba.

A Ferrari filmről további információkat ide kattintva találtok, más autósportos filmekről és sorozatokról szóló hírekért pedig kattintsatok ide!

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

41 perc ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

3 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

5 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

7 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

9 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

11 óra ago