F1

Marko: Hornernek nincs hatalma kirúgnia engem

A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko reagált azon pletykákra miszerint komoly feszültség van közte és a csapatfőnök Christian Horner között. Az osztrák szerint szó sincs semmiféle feszültségről a zárt ajtók mögött.

A korábbi hírek szerint komoly hatalmi harc alakult ki a Red Bullnál, Horner pedig szeretne megszabadulni Helmut Markótól ezzel nagyobb hatalmat szerezve magának a csapat életében.

Az osztrák szakember Grazban díjat vehetett át, a helyszíni riporterek pedig megkérdezték tőle, hogyan érzi magát az amerikai út előtt.

„Jól érzem magam, ellentétben a találgatásokkal. Sajnos csalódást kell okoznom a vészmadárkodóknak. Fogalmam sincs, hogy honnan szedték, hogy bármiféle feszkóm lenne Christiannal.” – tagadta Marko, majd így folytatta: „Nem lesz semmiféle tanácskozás a sorsomról. Jövő év végéig van szerződésem, Hogy hogyan és mikor fogom abbahagyni azt majd én magam eldöntöm, nem pedig Horner Úr.”

Végül még annyit tett hozzá, hogy Matschitz halála miatt egy teljesen új helyzet állt fel a csapatnál, ahol mindenki a tekintélyélt igyekszik újra megszilárdítania, de hangsúlyozta, hogy se Hornerrel se pedig a vezérigazgatóval, Oliver Mintzlaffal nincsen véleménykülönbségen.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Így küzdi le Lando Norris a mentális nehézségeket, aminek már látszik is az eredménye

Lando Norris elárulta, hogyan változott a mentalitása a versenyhétvégéken az elmúlt hat évben, amióta Forma-1-es…

2 óra ago

Pénteki motorsport puzzle: A képen egy autót is „elrejtettünk”

Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…

4 óra ago

Sorozat készült Alonsóról, ami már augusztusban megjelenik

Az örökifjú Fernando Alonso sem marad ki a sorból, sorozat készült a pályafutásáról, ami még…

5 óra ago

Vettelt akarja-e még Marko helyére a Red Bull?

"Valószínűtlen” az, hogy Sebastian Vettel hamarosan átveszi Dr. Helmut Marko helyét a Red Bullnál. A…

6 óra ago

Meglátogattam az Audi gyárat és ezt te is megteheted (fényképekkel és videóval)

Csak egy átlagos csütörtöki nap az irodában: az Audi frissített Q3-as modelljének gyártásindítási ünnepségén vettem…

8 óra ago

Vettel továbbra is kötődik az egyik korábbi csapatához, pedig nem távozott tőlük elegánsan

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel elmondta, hogy soha nem bánta meg a Ferrarihoz való átigazolását.…

10 óra ago