F1

Sainz: Hazugság, hogy távozni akarok a Ferraritól

Egyértelmű kijelentést tett a Ferrari kétszeres futamgyőztese Carlos Sainz. A spanyol szerint minden olyan híresztelés hazugság, ami arról szól, hogy távozni akar Maranellóból.

2024 cégéig rendelkezik érvényes szerződéssel Carlos Sainz a Ferraival, jelenleg pedig csapattársát megelőzve ötödik a pontversenyben, idén pedig ő az egyetlen nem-Red Bullos futamgyőztes.

Az idei erősebb szereplése ellenére az elmúlt hónapokban erősen tartották magukat azon pletykák miszerint távozni óhajtana Olaszországból és a gyári színekben induló Audinál folytatná karrierjét.

Az érintett eddig nem reagált ezekre, ám a csendet megtörve most gyakorlatilag minden pletykát elég hatorozottan megcáfolt.

„Nagyon bízom Leclercben. Őszinte embernek tartom őt, és látom az elkötelezettségét a csapat irányába. A legfontosabb dolog pedig, hogy együtt építsük fel a csapat jövőjét.” – kezdte a spanyol. „Minden nagy F1-es legenda volt legalább egyszer a Ferrari versenyzője, csak szegény Ayrton nem. Michael, Fernando és Villeneuve is voltak, meg mindenki más is. Minden pilóta egyszer a Ferrari versenyzője akar lenni. Aki az ellentétét mondja, az hazudik.”

Sainz maradására szintén utalást tett a csapatfőnök is.

„A pilóták részei a teljesítménynek, és nekünk két remek versenyzőnk van, kiválóak és versenyképesek. Mindkettőjükkel beszéltünk, profik. Tisztában vannak, hogy hol vannak a határok és eddig fantasztikus munkát végeztek. Carlos kitartó, amit minden egyes kanyarban bebizonyít. Idén sokat dolgozott néhány olyan dolgon, ami eddig lelassította őt, Monza óta pedig a hozzáállása is megváltozott. A sportban a tehetség nem elég. Folyamatosan fejlődnöd kell és Carlosban ez megvan.”

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

5 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

6 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

7 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

8 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

9 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

11 óra ago