F1

Danica Patrick reagált Susie Wolff panaszára, mi szerint „mindig csak Lewis Hamilton” érdeklődik

Danica Patrick reagált Susie Wolff megjegyzésére, miszerint csak Lewis Hamilton mutatott támogatást az F1 Academy női versenyzői irányába. Az amerikai versenyzőnő azonban úgy érzi, az ilyesminek hitelesnek kell lennie, nem pedig erőltetettnek.

Az Amerikai Nagydíj versenyhétvégéjén az F1 Academy mezőnye is jelen volt, szezonjuk utolsó versenyhétvégéjét futották. Susie Wolff, a női bajnokság ügyvezető igazgatója korábban arról beszélt, hogy általában Lewis Hamilton az egyetlen versenyző, aki megjelenik, hogy bátorító szavakkal támogassa a sorozatot. Wolff elmondása szerint senki mástól nem tapasztal különösebb érdeklődést, annak ellenére sem, hogy most egymás szomszédságában volt a két bajnokság, ráadásul jövőre minden Forma-1-es csapat indítani fog egy lányt az F1 Academy-ben.

Ezt követően Danica Patrick számára felhozták a témát, hiszen ő a világ egyik legismertebb versenyzőnője. Bár már szögre akasztotta a sisaktok, ha valaki, akkor ő tudja, hogy milyen nőként érvényesülni a motorsportban. Azonban többször is kifejtette már, hogy nem feltétlen támogatja a lányok/nők ilyesfajta különválasztását a férfi mezőnyöktől.

Patrick most is némileg másképp vélekedett, mivel szerinte nem szabad senkire sem ráerőltetni azt, hogy érdeklődjön valami iránt.

„Szerintem ennek hitelesnek kell lennie, tényleg így gondolom” – mondta Patrick a Sky Sportsnak. „És Lewisról többet tudunk azok miatt a dolgok miatt, amiket tesz. És bár biztos vagyok benne, hogy Susie-nak jó lenne, ha több (F1-es) versenyző támogatná, körülötte lenne és mentorálná (a lányokat), de ez nem muszáj, egyszerűen csak hűnek kell lenniük önmagukhoz. Lewis imádja ezt, és sok mindent látunk tőle, és ez nagyon jó. Nagyon nagy szerepe van, és nagy befolyással bír.”

Szerinte, ha Lewis Hamilton érdeklődést mutat, akkor az az őszinte és hiteles késztetése miatt van, de ha valakit erre kényszerítenek, az már kontraproduktív lenne. Így akinek ez nem jön magától, attól nem is szabad elvárni ezt, mert hiteltelen lenne.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

7 óra ago

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

9 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

11 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

13 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

15 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

17 óra ago