Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images / Red Bull Content Pool
Max Verstappen szerint „helyes”, hogy a Red Bullnak kevesebb szélcsatornás tesztidő jut a riválisokhoz képest. A Forma-1 szabályzata szerint ugyanis a konstruktőri bajnokságban előkelőbb helyen végző csapatoknak kevesebb fejlesztési idő jut a következő szezonban.
A Red Bull tavaly bajnok lett, ahogy az idei szezonban is.
A szélcsatornára szánt keretüket idén ennél is tovább csökkentették, miután kiderült, hogy többet költöttek 2021-es szezonban, mint a meghatározott költségvetési plafon.
Legutóbb az Egyesült Államok Nagydíján a Red Bull Max Verstappen által ismét nyert, ám a Mercedes és a McLaren már nyomás alatt tudta tartani őket. Ehhez fejlesztlsekre volt szükség a rivális csapatok részéről.
„Jelen pillanatban felzárkóznak, és érdekes lesz látni, hogy jövőre az első versenyen ki hol áll majd” – idézi Verstappent a RacingNews365.com.
„A szabályok szerint ha te vagy az élen álló csapat, kevesebb szélcsatornaidőd van. Őszintén szólva, szerintem hogy ez így van, ez így helyes, ez így van rendjén.”
„Ez jót tesz a sportnak. Az idő majd megmondja, mennyire leszünk versenyképesek jövőre.”
„A jó dolog az, hogy a szabályok nem igazán változnak. Szóval bármit is csinálsz most, még mindig tanulsz.”
„Szerintem amúgy is sokat tanul az ember a jövő évre. Szóval nem úgy van, hogy teljesen az idei évre koncentrálsz, aztán hirtelen újra kell építened a jövő évre.”
Verstappen dicsérte a Mercedes ideológiáját is, miszerint inkább igyekeznek megérteni jelenlegi autójukat, mintsem egyszerűen csak erőforrásokat dobáljanak a jövő évi konstrukcióba.
„Teljesen helyes, amit a Mercedes is tesz, hogy megpróbálnak többet megérteni az autójukról” – mondta.
„De ugyanakkor mi a jövő évre dolgozunk.”
„Mi is próbáljuk folyamatosan javítani a csomagunkat, amivel jelenleg rendelkezünk.”
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…