Categories: F1

Alonso szerint nem kéne úgy tekinteni az Aston Martinra, mint egy focicsapatra

Az Alpine-tól való váltás után Fernando Alonso 2023-as szezonja az Aston Martinnal rendkívül pozitívan indult. Az első nyolc futamon hat dobogós helyezést szerzett a spanyol és úgy tűnt, ő lehet Max Verstappen kihívója, de legalábbis biztosan lesz futamgyőzelme idén.

A szezon során azonban a csapat apránként lemaradt a többeiktől, jobban mondva a többiek visszaelőzték őket a szezon közben. Alonso szerint azonban nem volt olyan hullámzó a szezon, mint amilyennek tűnt.

„Nem, szerintem ez egy sokkal következetesebb érzés és szezon volt, mint amit talán az eredmények mutatnak” – mondta a hétvégi Mexikói Nagydíj előtti sajtótájékoztatón a Motorsport.comnak.

„Mindig is egyensúlyban voltunk a hullámvölgyek között. Mindig is nagyon koncentráltunk az autó teljesítményére, és arra, hogy csapatként próbáljunk egyre jobbak lenni.”

„Két évvel ezelőtt ez a szervezet 250 fős volt. Most pedig már csak néhány pontra vagyunk a konstruktőri bajnokságban a nagyon topcsapatoktól, és idén többször is megkóstoltuk a dobogó ízét.”

„Van ez az új gyárunk is – sok új ember érkezett a csapathoz – és körülbelül 200 ponttal több, mint tavaly. Szóval, ez egy hihetetlen 2023-as kampány volt az Aston Martin számára.

„Tudom, hogy egyre inkább olyanok vagyunk itt, mint a futball, és úgy tűnik, csak a végső eredmény számít. De nem felejthetjük el, honnan jöttünk, és miről szól ez a projekt. Úgyhogy nagyon büszke vagyok az eddigi szezonra.”

Alonso elmondta, hogy a 2023-as év utolsó futamain arra koncentrál, hogy „a legjobb helyen végezzünk, és legalább még egyszer megízlelhessük a dobogót”.

„És aztán 2024-nek úgy gondolom, sokkal magabiztosabban vágunk neki, mint az idie évnek” – tette hozzá. „Azt hiszem, a [2022-2023-as] telet csak abban a reményben kezdtük el, hogy a nehéz 2022-es év után jó irányba halad a projekt.”

„De sok mindent megtanultunk a szezon során. Sok mindent a pályán kívül is [például] az autó szezon során való fejlesztése, és a fejlesztés iránya kapcsán.”

„Szóval, ez egy nagyon fontos bajnokság volt. Nem csak maguk az eredmények miatt, hanem a csapat számára is, hogy kihívói [mentalitást] szerezzen a jövőre nézve.”

„Ez egy nagyon fontos szezon volt, és nagyon büszke és boldog vagyok.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

1 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

2 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

3 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

5 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

7 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

9 óra ago