Categories: F1

Verstappen baromságnak tartotta a boxutca kihajtások vizsgálatát

Max Verstappen szidta a Mexikóvárosi Nagydíj stewardjainak döntését, miszerint vizsgálatot indítanak a boxutcai akadályozás miatt.

A Red Bull versenyzőjét meghallgatásra hívták, miután úgy ítélték meg, hogy túl sokáig tartotta a pozícióját a boxkijáratnál, így próbált helyet csinálni az időmérőn a Q1-ben. George Russellt is vizsgálatra hívták egy hasonló állítólagos szabálytalanság miatt, de mindkét pilótát később tisztázták. Az ügy az FIA versenyigazgatójának, Niels Wittichnek a határozata miatt merült fel, miszerint maximális köridőt írnak elő a Safety Car 2-es és a Safety Car 1-es vonala között. Ez az intézkedés a veszélyes helyzetek elkerülése érdekében született, amikor a versenyzők belassítanak, hogy helyet hagyjanak maguk előtt maguknak a kör utolsó szektorában.

A versenyzők azonban egyértelműen kihasználták a boxkiállási vonal és a Safety Car második vonala közötti teret, hogy kialakítsák a lemaradásaikat a másikhoz képest, ami miatt vizsgálatot indítottak. Verstappen a holland médiának, köztük a RacingNews365-nek beszélt erről, amikor a vizsgálatra kitért:

„Baromság az egész. Saját maguk teremtik meg a lehetőségét ennek, ezzel az új szabállyal. Mindenki megpróbál helyet kreálni magának. Láttam, hogy mögöttem valaki egyszerre öt autót előzött meg a boxutcában, és az illető engem is meg akart előzni, miközben amikor nekiiramodtam, és a saját biztonsági távolságomat akartam kialakítani. Ugyanakkor mindenki ezt csinálja, tehát meglepett, hogy… nos, csak meglepett, Szerintem mindenkit felelősségre kellene vonni akkor azért, hogy egymás útjába állnak, mert ezzel az új szabállyal mindenki lassan hajt a boxutcában. Szóval nem hinném, hogy bármi furcsát vagy rosszat tettem volna.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

45 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago