Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Max Verstappen pontosan meghatározta, hogy a Red Bull-os csapattárs, mit hibázott Sergio Perez a Mexikóvárosi Nagydíj első körében.
A rajtrács harmadik helyéről indult Verstappen, illetve az őtödikről Perez, a pole-ból pedig Charles Leclerc. Mellett vágtatott el úgy, hogy az 1-es kanyar belső vonalát válassztotta, Perez pedig a külső ívet, így a trió három egymás melletti sávban haladt a féktávon. Azonban ahogy Perez befordult az RB19-essel, Leclerc Ferrarijának bal eleje egy ütést kapott, ami felrepítette őt a levegőbe, és súlyosan megrongálta a padlólemezt és az oldalsó kialakítását. Leclerc Verstappen jelenlétének köszönhetően nem tudott tovább jobbra húzódni, a világbajnok mégis megértő csapattársa megoldásával. A médiának, többek között a RacingNews365-nek így fgoalmazott a holland:
„Megértem, mert ez az ő hazai versenye. A dobogóra akar kerülni, teljesen megértem, hogy kívülről ment körbe, és megpróbált az élre kerülni. A felvételeket elnézve, azt hiszem, hagyhatott volna egy kicsit több helyet, de másrészt, ha ez sikerült volna, akkor elképesztő megoldás lett volna. Szerintem inkább csak elizgulta, hogy a dobogóra akar kerülni, és ezúttal sajnos nem jött össze. Akkor nem igazán láttam sokat, egy ponton csak egy autóját láttam, ami a levegőben repült, de aztán a verseny után láttam a felvételeket. Vezetés közben ez némileg nehéz volt, mert főleg Charlesra koncentráltam, mert nem láttam, mi történik kívülről.”
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…