Categories: F1

Kulcsember távozik a Mercedes F1-es csapatától

12 év után távozik a Mercedestől Mike Elliott műszaki igazgató, adta hírül a csapat.

Elliott 2000-ben aerodinamikusként csatlakozott a McLarenhez, azóta dolgozott a Forma-1-ben. Később dolgozott a Renaul/Lotus csapatnál, majd 2012-ben csatlakozott a Mercedesehez először aerodinamikai vezetőként, majd technológiai igazgatóként, jelenleg pedig műszaki igazgató. A szakember jelentős mértékben hozzájárult a csapat 2012 és 2023 között elért sikereihez.

„Mike a csapat elmúlt évtizedben elért eredményeinek egyik alappillére volt” – magyarázta Toto Wolff – „És igazán vegyes érzésekkel búcsúzunk ma tőle. Mike egy rendkívül intelligens műszaki agy és egy nagyszerű csapatjátékos. Nemcsak a győztes versenyautókhoz, hanem a csapatunk kultúrájának felépítéséhez is nagyban hozzájárult. Másfelől azonban egyértelmű, hogy készen áll a Mercedesen túli új kalandokra. Így tudom, hogy ez a lépés számára is a megfelelő. Ma távozik a csapattól, köszönettel tartozunk neki az elmúlt 11 év során a csapatba hozott erőfeszítéseiért, elkötelezettségéért és szakértelméért – és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre nézve.”

Az év elején Elliott a technikai főnöki pozíciót töltötte be Brackleyben, és a csapat technikai képességeit az elkövetkező évekre megújító műszaki stratégia kidolgozására összpontosított. Most, hogy ez a terv elkészült és a megvalósítás folyamatában van, Mike úgy döntött, hogy az elkövetkező hónapokban szünetet tart a sportban, mielőtt eldönti, mi lesz a következő kihívás, amit vállal.

Mike Elliott így nyilatkozott a Mercedesnél töltött évekről:

„Pályafutásom egyik legnagyobb kiváltsága volt, hogy a Mercedes csapatának tagja lehettem” – magyarázta. „Az alatt az idő alatt láttam, ahogy egy csapatból, amely összefogott, hogy futamokat nyerjen, majd az első bajnoki címet, a rekordot jelentő nyolc egymást követő konstruktőri bajnokság megnyeréséig fejlődött. Büszke vagyok arra, hogy én is hozzájárulhattam ehhez az utazáshoz.”

„Bár az elmúlt két szezonban nem nyertünk olyan versenyeket, mint amilyenre vágytunk, sok más szempontból is próbára tettek minket. Arra kényszerítettek, hogy megkérdőjelezzük a teljesítményünkkel kapcsolatos alapvető feltételezéseinket. Az elmúlt hat hónap során élveztem annak a technikai stratégiának a kidolgozását, amely reményeink szerint megalapozhatja a csapat következő sikeres ciklusát.”

„Úgy döntöttem, hogy most jött el az ideje, hogy megtegyem a következő lépést a Mercedes után. Először is, hogy megálljak és számot vessek, miután 23 évig teljes erőbedobással dolgoztam ebben a sportban. Majd megtaláljam a következő kihívást. Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak a fantasztikus 12 együtt töltött szezonért, és sok sikert kívánok nekik az elkövetkező évekre.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

2 óra ago

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

4 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

6 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

8 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

10 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

12 óra ago