F1

Ezen a napon történt: Massa kb 25 másodpercig volt F1-es világbajnok

Ma van az évfordulója, hogy Felipe Massa 2008-ban pár másodpercig világbajnoknak érezhette magát, ám végül Lewis Hamilton szerezte meg első bajnoki címét.

A szezonzáró Brazil Nagydíjra érkezve Hamilton 7 pont előnyben volt Massához képest. A brazil pole pozíciót szerzett, Hamilton pedig csak 4. helyről indulhatott. A verseny 10 perccel a tervezettnél később kezdődött, mert eső áztatta a pályát.

Massa a rajt után az élen maradt, Piquet jr azonban a falnak ütközött és érkezett a safety car, míg a pálya száradni kezdett.

A 63. körben kezdett csak újra esni, Massa továbbra is vezetett. A 66. és 67. körben az élen haladók mindegyike visszaváltott esőgumikra, kivéve Timo Glock a negyedik helyre lépett előre – ideiglenesen. Hamilton ekkor az 5. helyen haladt, ami még éppen elég volt a bajnoki címhez. A 69. körben azonban fokozódott az eső, a brit pedig kicsúszott. Bár vissza tudott térni a pályára, Sebastian Vettel megelőzte őt, így ekkor Massának állt a zászló.

A 71 körös versenyen Massát intették le elsőként, abban a pillanatban Hamilton 6. volt, ami bajnoki címet jelentett számára, így azonnal meg is kezdődött az ünneplés a Ferrari garázsában.

Azonban Massa leintése után a hátsóbb traktusban még zajlottak az események. Glock a száraz pályára való gumikon alig tudta pályán tartani a Toyotáját, és sorra előzték meg versenytársai. Így tett Hamilton is, aki így visszaszerezte az 5. helyet mire célba ért, ezzel pedig nem Massa, hanem ő lett 2008 világbajnoka.

Embed from Getty Images

Bizonyára sokan emlékeznek arra drámai jelenetre (vagy ha akkor élőben nem is látták, videó bizonyára találkoztak már vele), mikor a közvetítésben előbb Hamilton akkori barátnőjének Nicole Scherzingernek örömteli ugrálását mutatják, majd a Ferrari boxára vált a kép, amint az ünneplő Massa családdal közlik, hogy mégsem a ferraris a világbajnok.

Idén augusztusban érkezett a hír, hogy Felipe Massa így 15 évvel később megkíséreli visszaszerezni a „tőle elvett” 2008-as bajnoki címet. Méghozzá a szingapúri „crashgate” botrányra hivatkozva. Erről részletesebben az alábbi cikkben olvashattok.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

37 perc ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

3 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

5 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

7 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

9 óra ago

Lukács Tamásnak szurkoltak a hétvégén a német kommentátorok a nürburgringi versenyhétvégén

A másfél hónapos nyári szünet után az IDM betétfutamaként tért vissza a Northern Talent Cup…

10 óra ago