Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images / Red Bull Content Pool
Yuki Tsunoda kritizálta a 2023-as Mexikói Nagydíj versenybíráit, amiért mindig a nagy csapatoknak kedveznek. Tette ezt az után, hogy vasárnap összeütközött Oscar Piastrival.
Az AlphaTauri japán versenyzője csapattársával, Daniel Ricciardóval együtt jó pontszerző helyen állt Mexikóvárosban, ám Tsunoda a Piastrival való ütközés után megpördült, így a 12. helyen végzett.
Már korábban is összeütköztek egyszer, de a második incidens volt a jelentősebb. Tsunoda kívülről akarta megelőzni az új-zélandit, de összeértek, és ő jött ki rosszabbul a szituációból. Az eseteket vizsgálták a bírák, egyikük sem kapott büntetést. Úgy tűnik azonban, hogy a japán szerint Piastri büntetést érdemelt volna.
„Szeretik a topcsapatokat, szóval ennyi volt. Ahogy vártam” – mondta.
Tsunoda ezt megelőzően elég jó tempót produkált, és egyre feljebb küzdötte magát a mezőnyben, így joggal csalódott, hogy végül pont nélkül maradt.
„Az autó tempója olyan jó volt, mint amilyenre számítottunk” – folytatta Tsunoda. „Úgy értem, szombaton jó teljesítményt nyújtottunk, szóval kár, hogy így végeztem.”
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…